szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tisztában vagyunk azzal, hogy ezzel a címmel kicsit magasra tettük a lécet, és feltehetően sokan nem értenek majd egyet velünk, de a maguk nemében valóban egyedülálló produkciókat láthat most a tisztelt olvasó, amiért már önmagában érdemes tovább kattintani.

A videómegosztóknak köszönhetően napjainkban az igazi tehetségkutatás már nem a televízióban történik, a világhálón országhatárok nélkül ismerhetjük meg a legújabb tehetségeket, művészeket, egyedi előadókat, akik képesek olyat letenni az asztalra, ami miatt méltók a közönség figyelmére. És a közönség választ – ha máshogy nem is, kattintással vagy kommenteléssel.

A most következő öt videóban olyan egyedülálló zenei teljesítményt láthatunk, amely nyomot hagyott bennünk, és csak arra tudjuk biztatni az olvasókat is, hogy a hozzászólásokban saját ajánlatokkal tegyék még színesebbé a zenei palettát.
Elsőként egy japán művésznő bemutatója következik, aki egy electone nevű hangszeren (gyakorlatilag ez egy szintetizátor és egy elektromos orgona keveréke) képes eljátszani a Csillagok háborúja című film legismertebb dallamait – teljesen egyedül. John Williams egészen biztosan olcsóbban megúszta volna, ha őt alkalmazza, meglehetősen hatékony előadó.


A következő videón a Google egyik céges rendezvénye látható, amelyről a magyar csapatépítők is példát vehetnének. Az előadók pedig a beatbox (vagyis a hangoknak az emberi hangképzőszervekkel történő eljátszása) nevet viselő műfaj rangos képviselői, Nathan "Flutebox" Lee, valamint Beardyman, akinek egyébként Magyarországon is lesz koncertje a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban 2010. június 26-án.


Ha már a beatbox műfaja felmerült, kötelező megemlítenünk Ben Stanford, vagy ismertebb nevén DubFX munkásságát is, aki szintén a szájával képes mindenféle hangszert utánozni, de megfejeli az élményt azzal, hogy ezt egyszerre több szólamban teszi. Zenéjéhez loop- és effektpedálokat használ, amelyek segítségével képes egy teljes számot felépíteni élőben, úgy, hogy egy szakaszt felvételről ismétel, s közben új szólamokkal színesíti. Az eredmény magáért beszél, például a következő videóban. Külön öröm, hogy DubFX is fellép hazánkban ebben az évben, az ígéretek szerint a VOLT Fesztivál vendége lesz.


Kevés az olyan különleges hangzást kereső gitárvirtuóz, mint az amerikai születésű Dominic Frasca, aki tízhúros klasszikus gitár segítségével képes egyedi hangzásvilágot teremteni. A rockos és klasszikus technikát vegyítve élőben képes több szólamú zenét varázsolni, és bár videója kicsit reklámszagúra sikerült, tehetsége nem vonható kétségbe.


Az utolsó videó azért került válogatásunkba, mert ilyet még tényleg soha nem láttunk. Egy vidéki csapat ugyanis úgy fogott neki a közös zenélésnek, hogy dobos helyett egy traktort használtak a 4/4-es lüktetés biztosítására, és tökéletesen élvezhető örömzenéléssel örvendeztették meg a nagyérdeműt. A traktor nem bizonyult ugyan virtuóz művésznek, de a tempót gépies pontossággal tartotta, és van olyan stílus, ahol ez a fontosabb.


NB

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól

Ez most valami új, és már egy 23 oldalas szabadalom is van róla: jön a megosztott virtuális valóság a Microsofttól