szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lovaggá hamisította magát egy malajziai politikus: olyan fotót kreált, amelyen - látszólag - lovaggá avatja őt II. Erzsébet brit királynő.

"Sir" Vong Szu En az ellenzékben lévő Demokratikus Akciópárt közkapcsolati felelősének helyettese. Lovagságát sajtóközleményben tudatta országa népével, amely azután ünnepelte is, mert Malajziában fontosnak tartják a titulusokat. Csakhogy kiderült: a fotó csalás, a kitüntetett férfiból csupán a fej Vongé.

Brit részről közölték, hogy Jeffry Vong Szu En nevű személy a királynő születésnapi ünnepségén még csak a vendéglistán sem szerepelt, nemhogy a lovaggá ütöttek vagy más kitüntetettek lajstromán.

Vong azonban továbbra is kitart lovagsága mellett, az állítja, hogy szerepéért az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetben tüntették ki, és hogy már megkérte Pápua Új-Guineától az igazoló dokumentumokat, merthogy ez az ország adományozta neki a lovagi címet. Vongot közben kihallgatta a malajziai rendőrség, de elengedte. Pártja feltehetően ki fogja zárni soraiból.

A férfinak egyébként talán a lovagihoz hasonló a doktori címe. Önmagát nyilvánította a hagyományos kínai orvoslás doktorának, és mindig ragaszkodott neve előtt a Dr. rövidítéshez - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint