Bugyi helyett lakat, kalap helyett szarvak: divat a punk jegyében – fotók
Londonban a punk dívik, a fashion week legalábbis erről tanúskodik: Pam Hogg még mindig a hetvenes-nyolcvanas évek polgárpukkasztó vonalát vezeti, Vivien Westwood pedig negyvenéves pályafutását ünnepelte.

Pamela Anderson nem brit, és amúgy sem réteges öltözködéséről híres, a londoni divathét vasárnapi bemutatóján mégis több anyag volt rajta, mint az tőle amúgy megszokott. A ruha viszont Vivien Westwood munkáját dicséri, akinek állítólag elkötelezett híve a Baywatch sorozat vízimentőnője: "Tudja, hogy kell felöltöztetni a nőket, az egyszer biztos" - nyilatkozta Anderson.
A szakemberek cizelláltabban fogalmaztak a 69 éves divattervezőnő 2011-es tavaszi/nyári kollekciójáról: a virág- és leopárdminták keverednek a négyzetrácsokkal, lazacszín dominál a szürke mellett, mellőzve a stílus egységét.
Ami mégis egyöntetű, az a smink, amely vízfesték hatását keltette a modellek arcán - tudósít a Spiegel. Westwood magyarázatot is fűzött a különleges arcfestéshez: "Ez egy egyszerű ötlet: azt akartam, hogy fénylő hatást keltsenek az arcok, mintha egy fényszóró világítaná meg őket. "


Hogy ennek 2010-ben is van-e létjogosultsága? A hétvégi bemutató alapján egyértelműen igen a válasz. Pamela Hogg a nyolcvanas évek közepén indult, azóta az egyik legkreatívabb és legeredetibb tervezőnek könyvelték el, és nem csupán a szigetországban. Kylie Minogoue híres macskaruhája is Hogg egyik kreációja.

Voltak azért visszafogottabb bemutatók is Londonban: Matthew Williamson a nap, a homok és a tenger színeit álmodta meg kollekciójában, melynek minden egyes darabja akár azonnal hordható. Ez azért meglepő az haute couture világában, mert a kifutón a ruha sok esetben nem más, mint művészi alkotás, melynek a test csupán tartóoszlopa.
