szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Tizenötezer forintnyi tartozása helyett egy higannyal "fűszerezett" amerikai szendvicset adott barátnőjének egy nő Nyugat-Ukrajnában - adta hírül hétfőn az ukrán ZIK hírügynökség. A kiszemelt áldozat még idejében kapcsolt.

A 26 éves elkövető látszólag kedveskedni akart a barátnőjének, akinek vasárnap este kellett volna megadnia hónapok óta húzódó 600 hrivnya összegű tartozását. Ezért egy hamburgert vásárolt a közeli amerikai gyorsétteremben, amelyet egy kettétört lázmérőből kifolyó higannyal "ízesített" meg, és a találkozáskor így nyújtotta át kiszemelt áldozatának.

Hitelezője azonban már az első harapás után észrevette a húspogácsából kipergő higanygolyócskákat, és azonnal értesítette a hatóságokat. A közegészségügy szakemberei előbb a gyorséttermet vizsgálták át alapos tüzetességgel, ám miután ott nem bukkantak higany nyomaira, a gyanú az álnok barátnőre terelődött, aki bevallotta tettét.

A 26 éves Lemberg (Lviv) megyei illetőségű nő a kihallgatásakor elmondta, hogy ily módon akart olcsóbban megszabadulni adósságától. A rendőrség gyilkossági kísérlet címén indított ellene eljárást. Volt barátnőjét kórházba szállították, ahol megállapították, hogy nem került a szervezetébe komolyabb mennyiség a gyilkos higanyból.

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat