Belgiumban Brüsszel az egyik legfontosabb összetartó erő a két népcsoport között. Nem azért, mert vajmi harmonikusan élnek együtt a flamandok és a vallonok, de egyszerűen a legnagyobb városukat lehetetlen volna igazságosan feldarabolni köztük, ezt kénytelenek belátni.

Ám a franciáknál is franciábbak akarnak lenni a belga főváros lakói. A döntően franciául beszélő vallonokat ugyanis hiába kérdeztük angolul, nem nagyon akartak útbaigazítani. Egy-két nap rádöbbentünk, hogy franciául jobban lehet boldogulni, még ha ezt a nyelvet ízzé-porrá is kell törjük és borzalmas keleti akcentussal ropogtatjuk a „rö” betűket, akár a magyar politikusok a nyugati tévéinterjúkban.

Túry Gergely

A gyakori kérdezősködés nem akadályozhat meg abban, hogy állandóan eltévedjünk. A metróban vagy onnan kiszabadulva, a belvárosi girbe-gurba utcákon, a csokoládéboltok tömkelegében sokszor hiába bóklásztunk. Ezek a kacskaringózó utcák aligha véletlenül ilyenek: a középkori városszerkezetet őrzik, másrészt a szél ellen is védenek, bár eredetileg talán nem ez volt az építésük fő célja. (Állítólag többször körbetekerte a kis Senne patak a középkori várfalat, remek védelmet nyújtva az alsó-lotaringiai hercegeknek, illetve polgáraiknak, és talán ezt a tekervényes nyomvonalat követi néhány mai útvonal is.)

Amikor a mellékutcákat járjuk, inkább kisvárosnak tűnik Brüsszel, semmint Európa fővárosának, a NATO központjának. Ha német hasonlattal kellene élni: inkább az innen nem is túl messze lévő Bonnra, az NSZK egykori fővárosára emlékeztet Brüsszel, semmint az óriási Berlinre, a régi-új kormányzati központra.

Brüsszelben is vannak persze grandiózus épületek, de csak a város egy-egy negyedébe koncentrálódnak, vagyis a belga „majdnem-metropolisz” megmaradt annak ami: egy hangulatos brabanti településnek. Azért vannak itt is fényes bulvárok és forgalmas utak, és különösen az EU igazgatási negyede, ami Európa egyik hatalmi központjának számít.

A brüsszeli tévelygés közben számtalan látványosságot fedezhetünk fel. Amikor például a barátaink valahol a város túlsó felében megmutatták, merre menjünk tovább, és én felszálltunk a metróra, majd ők kiugrottak, mert belátták, hogy rossz irányba megy a szerelvény - nos, ekkor egy fél napra elvesztettük őket.

Nemsokára feljutottunk a föld alól egy térre, és egy híres templomba botlottunk. A Saint-Michel-et-Gudule, azaz a Szent Mihály arkangyalról és Szent Guduláról elnevezett gótikus katedrálisról van szó, amelyről azóta megtudtuk, hogy ez a legfontosabb flandriai és brabanti, sőt a Lotaringiából ide tartó utak kereszteződésénél kezdett épülni körülbelül nyolcszáz éve.

Amikor pedig nyílt terepen vagy az EU-hatóságok modern épületei közötti szélcsatornákban jártunk, a túl erős szél hol egy ír pubba, hol pedig egy olaszos pizzériába terelt be minket. Hagyományos belga sörözőkben is jártunk, amikor újra előkerültek a haverok. A túlzottan meggyes és gyümölcsös sörök nem jöttek be, de a „sima” italok kiválóak voltak, és itthon szinte ismeretlen ízekkel gazdagodtunk. A sörválaszték kelet-európai szemmel egyszerűen elképesztő, bár ezen aligha lehet csodálkozni, hiszen a középkori Európa leghíresebb nedűi már itt készültek a környéken…

Brüsszel egyik leginkább barokkos hatású része egy hatalmas park, nem is olyan messze az EU-negyedtől. Pedig nem is a barokk idején épült ki ez a térség. A Cinquantenaire-parkról van szó, amely a függetlenné válás ötvenedik évfordulójára, 1880-ra készült el. A XIX. század végi parkban ma múzeumok látogathatók elsősorban, de a szélén a brüsszeli nagymecset áll, a közepén pedig az 1880-ra tervezett diadalív. Ez utóbbi azonban csak Belgium 75. születésnapjára készült el, 1905-re.

A Cinquantenaire – már említettük - nincs messze az EU rendkívül ronda és szürke, vagy éppen valamelyest ötletes, de akkor is rideg és modern épületeitől. A hideglelős EU-komplexumoktól és a Cinquantenaire-től a Rue de la Loi vezet vissza a belvárosba, a parlamentnél egy újabb park (Parc de Bruxelles) fogad. A túlsó felén áll a királyi palota mellett egy szép tér - meglepő módon Place Royalnak hívják. A park menti egyik díszes épületnél egyszer éjjel egy símaszkba öltözött kommandóstól próbáltunk érdeklődni, hogy merre kell menni, de a morcos választ sajnos nem értettük meg. 

Egy másik alkalommal a Belváros környékén nagyobb szerencsénk volt. A Kunstberg, illetve Mont des Arts nevű modern múzeumi negyed dombjáról fantasztikus panoráma tárult fel, hiszen például a Grande Place híres épületének, a városházának a tornya is látszik innen. (Állítólag Brüsszel is hét dombra épült, mint Róma, de azért az időjárás miatt nehéz lenne összekeverni őket egymással.) A középkorias főtérig innen már nem is kellett sokáig gyalogolni. Európa egyik leghíresebb terét egyébként lerombolták a franciák a XVII. század végén, ennek ellenére sikerült visszaállítani a régi hangulatot.

Dudás Szabolcs

Magyarországra hazaérve utánanéztünk ennek a főtérnek, kiderült, hogy a Nedermerckt, vagyis az alsó piac helyén alakult ki a 10-11. században, méghozzá a mocsarak lecsapolásával. Itt volt egykor a húspiac, a kenyérpiac, de árultak itt ruhákat, szöveteket is. Az itt lévő városháza 96 méteres tornya a város egyik jelképe. Az épületet 1402 és 1455 között húzták fel. Szemben vele felépíttették a fejedelmi hatalmat jelképező Maison du Roi-t (ez az épület mai, francia neve). A holland név viszont az egykori, itt lévő kenyérpiacra emlékeztet: Broodhuis (Kenyérház). Végül is a középkori teret teljesen átépítették, a céhek székházai foglalták el a fennmaradó hely nagy részét az újkor kezdetén. Mindez így is maradt 1695-ig, amíg a franciák le nem rombolták.

Így a mai főtér csak utánzata a középkorinak, a városháza töredékei élték túl szinte csak a francia ágyúzást, bombázást, majd az annak következtében kitörő tűzvészt. Barokk, rokokó, és gótikus stílusú elemek keverednek itt, ennek ellenére harmonikus benyomást tesz, és joggal nevezhetjük Európa egyik legszebb terének. Később forradalmi események tépázták meg a Grande Place-t, amelyet a XIX-XX. századi rekonstrukciók formáltak át utoljára.

A tér mögött megintcsak a tekergőző utcákban lehet a finom kagylókat, osztrigákat megkóstolni. Az egyik ilyen étteremben egy norvég turista köszönt ránk, magyarokra, amikor meghallotta a beszédünket. Kiderült, hogy Magyarország szinte összes városában járt már, döbbenten hallgattuk, miként áradozik rólunk…

Ezt nem is bírtuk sokáig, gyorsan elköszöntünk tőle és továbbálltunk egy tipikus belga sörözőbe, ahol faburkolat, tükrök és zongora várt minket, vagyis nálunk talán jazz-kocsmának hívnák, de ott ez teljesen normálisnak tűnt. A „bulizós helyek” sem voltak innen messze, itt a beszélgetéseknek azonban már kisebb szerep jutott.

Egy másik alkalommal a belvárosból a börze felé kóboroltunk, egy fényes bulváron át, majd kisebb templomokba is benéztünk. Egy dél-amerikainak tűnő kolóniára is rábukkantunk az egyik katolikus templomban. A Grande Place-ról kiindulva elkeveredtünk a nem túl messze lévő Manneken Pis, vagyis a pisilő kisfiú szobrához is. Bár tudtuk, hogy kicsi szoborról van szó, még így is meglepett, mennyire apró alkotás ez, ami Brüsszel egyik jelképévé vált a turistaipar szerint.

Mindezek után csak annyit mondhatunk: Belgium fővárosában érdemes megkóstolni a különleges söröket, kagylót-osztrigát is fogyaszthatunk jó szívvel. Vásárolhatunk finom csokoládét és persze egyszerűen csak sétálhatunk a hangulatos belvárosban is.