Életét vesztette az iráni fegyveres erők vezérkarának hírszerzési helyettese, Golamreza Merabi, valamint Medi Rabbani műveleti helyettes tábornok is – írja a helyi közmédiára hivatkozva a Sky News. Pénteken Teherán arról számolt be, hogy az izraeli bombázásban meghalt Mohamed Bagheri, a hadsereg vezérkari főnöke és Hoszein Szalámi, az Iszlám Forradalmi Gárda főparancsnoka is. Mellettük valamint számos, az iráni atomprogramban érintett tudós és katonai vezető halálát adták hírül.
Izrael péntek hajnali támadására Irán azonnal válaszolt, előbb nagyjából száz drónt indítottak a zsidó állam felé, melyeket Izrael légvédelmi rendszere, a Vaskupola hatástalanított. Kicsivel több mint 24 óra alatt Teherán ezen felül öt rakétasorozatot, összesen több mint száz lövedéket küldött Izraelbe, a válaszcsapásokban összesen négyen vesztették életüket, a sérültek száma 70 körül volt szombat délben.
Mindeközben Izrael is folytatja a csapásokat, több tucat vadászgéppel támadták az éjszaka folyamán Teheránt, a kormány azt ígéri, ha folytatódnak a civil infrastruktúrát érő iráni támadások, porig égetik a fővárost. Irán eddig 78 halálos áldozatról és háromszáznál is több sérültről számolt be.
A háború szombati fejleményeiről szóló közvetítésünket itt tudja követni:
Nyitóképünkön egy Izrael-ellenes, bosszúra felszólító plakát látható Teheránban.