Két való világ közt
Március 31-én lesz a Két világ közt című dokumentumfilm premierje az HBO-n. Egy magyar rendező négy menekült sorsán keresztül mutatja be, milyen idegenként új életet kezdeni Magyarországon.
„Nem tudná ezt 40 ezerre leengedni?” – kérdezi kétségbeesetten Lia a lakástulajdonostól, aki 55 ezerért hirdette meg a budapesti garzont. A grúz nő és tízéves fia tört magyarsággal próbálnak alkudozni. Lejárt ugyanis az egy év, amit a bicskei menekülttáborban tölthettek, két hét múlva ki kell költözniük, és saját erőből biztosítani megélhetésüket. Anya és fia együtt tanulnak magyarul, kérdés, hol és mikor fog munkát találni a nő, hogy kifizesse a számláit és eltartsa fiát.
Az HBO saját gyártású filmjét Nagy Viktor Oszkár rendezte, aki három további sorsot mutat be a Két világ közt című dokumentumfilmjében. Mindegyikük szenved a gyökértelenségtől és a bizonytalanságtól, mindegyiküknek más a múltja, a közös, hogy nem fordulhatnak vissza, mert a halálból menekültek. Ahmed például Szomáliából érkezett: egy „fehérbőrű” törzs szülötteként azonban kiközösítették és szabadjára kegyetlenkedhettek vele, mivel "fajtáját" semmilyen törvény nem védi.
Brutális támadóiról egy teherautó platóján mesél: "Előhúztak egy kést és a szívem alá döfték. Szétvágták a hasam. A hasnyálmirigy környékén vágtak belém." A négygyermekes apa családját Afrikában hagyta. Még 9 hónapig maradhat Bicskén, a legfőbb célja a családegyesítés. Esélye arra, hogy felesége és gyerekei is kapjanak Magyarországon menekültjogot, igen csekély, közli vele a Helsinki Bizottság munkatársa, ő mégis reménykedik.
A libanoniak ebből a szempontból szerencsésebbek, Usama feleségével, Aidával és négy fiával együtt kezd új életet Magyarországon. A háborús Bejrútból Ausztriába készültek, a közvetítőjük viszont Magyarországon „rakta le” őket. Usamaéknak, történetüket hallgatva nem sok okuk lenne a vidámságra, mégis mindig mosolyognak. Az apa bizakodva tanulja a magyar elsőbbségadási szabályokat, hogy átmenjen a KRESZ-vizsgán. Szobafestőként szeretne elhelyezkedni hazánkban.
Bebe elefántcsontparti nő, a tábor mosodása, a férfiak csapják neki a szelet. Ők nem, a nézők azonban megtudják, miért utasítja el közeledésüket. Otthon apját és anyját megölték, őt megerőszakolták. A gyerekkorában nemiszerv-csonkításon átesett Bebének a testi bántalmazások lelki terhével is meg kell küzdenie, öt hónap múlva pedig készen kell állnia arra, hogy elhagyja Bicske ideiglenes biztonságát.
A szívszorító történeteket látva és hallva óhatatlanul felmerül a kérdés, mi mihez fognánk, ha hasonló helyzetbe kerülnénk? Ha nem tudnánk a befogadó ország nyelvét, ha nem számíthatnánk senkire, ha le kellene számolnunk a múlttal, annak érdekében, hogy tovább tudjunk lépni? Hogy vennénk az akadályokat, mit kezdenénk az új környezet előítéleteivel?
Ez a film egy újabb próbálkozás arra, hogy belelássunk a mások életébe. A hollywoodi mozik taktikáját visszájára fordítja a rendező: a katasztrófa-filmekben annak a sorsát nem ismerhetjük meg, aki meghal. A gonoszokhoz sem kerülhetünk közel érzelmileg, ugyanis ha már „emberinek” látunk valakit, akkor nem tudjuk elítélni. A Két világ közt is ezzel "játszik", csak a filmes effektek hiányoznak belőle. Az alkotók így nyilatkoznak a mű céljáról: "A személyes sorsokkal könnyebb azonosulni, szerethető emberek sorsán keresztül millió apró üzenet juthat el a nézőkhöz anélkül, hogy erőltetnénk és elvont fogalmakal dolgoznánk".
Az együttérzésen túl azonban segíthet-e egy ilyen film, hogy jobb legyen a világ? És rajtunk mi múlhat? Megbíznánk például Usamát, hogy kifesse a lakásunkat? Vagy, ha Bebe jönne velünk szembe, ugyanolyan barátságosan mosolyognánk vissza? És ha Ahmednek sikerülne idehozni gyerekeit, biztatnánk-e sajátjainkat, hogy játsszanak velük a játszótéren?
Bemutató: 2011. március 31.
