szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az Electrolux UltraSilencer porszívója mellett akkor is lehet aludni, amikor be van kapcsolva, és az sem zavarja...

Az Electrolux UltraSilencer porszívója mellett akkor is lehet aludni, amikor be van kapcsolva, és az sem zavarja pihenésünket, ha alvás közben ki-be kapcsolgatják - ez derült ki a cég által végzett kísérletből.

A vizsgálatban két tesztalany vett részt, akik két éjszakát töltöttek el az SDS Kliniken alvásklinikán. A tesztek során kétféle módon használták a porszívót. A tesztelők ágyától 125 cm-re lévő UltraSilencert először bekapcsolva hagyták, és azt vizsgálták, hogy a tesztalanyok el tudnak-e aludni a porszívó hangja mellett. Majd a páciensek különböző alvásciklusai alatt azt figyelték meg, hogy a porszívó ki- és bekapcsolásával járó zajra hogyan reagálnak.

Electrolux

Az eredmények azt mutatták, hogy a tesztalanyoknak háromból két alkalommal nem okozott problémát az elalvás a bekapcsolt porszívó mellett, és az esetek 85 százalékában nem ébredtek fel az éjszaka folyamán, a készülék ki- és bekapcsolásakor sem. Ez az eredmény a porszívó 68 decibeles zajszintjének köszönhető.

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél