szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Angliában született 1901. március 3-án.

Angliában született 1901. március 3-án. Tizennégy évesen állt be a brit haditengerészetbe, és azután 41 esztendőn át szolgálta a haderőnemet, bár közben átkerült az ausztrál flottához. Három gyereke, 11 unokája és 22 dédunokája gyászolja. Felesége 2003-ban, 98 évesen elhunyt. 

AP

Amikor Choulest hosszú élete titkaként faggatták, általában azt felelte, hogy "nem szabad abbahagyni a lélegzést", de volt, hogy a tőkehalmájnak tulajdonította életkorát. Családja biztatására 80 évesen kreatívírás-tanfolyamot végzett el, életrajzi emlékiratkötetét azonban csak 108 évesen adta ki. Choules ugyan a háború túlélői közül az utolsó olyan katona, akit bevetettek harci cselekményekben, ám nem az utolsó élő résztvevő. Él még egy 110 éves brit nő, aki szintén megjárta a háborút a hadsereg kötelékében, ám ő pincérnőként szolgált. Februárban egyébként még három veterán élt, mígnem elhunyt - ugyancsak 110 évesen - az utolsó I. világháborús amerikai katona. Az úgynevezett nagy háborút mintegy 65 millió katona járta meg.

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

A Tisza politikusa, Kulja András az egészségügyi államtitkárral, Takács Péterrel vitázik élőben, és leleplező anyagokat ígér

A Tisza politikusa, Kulja András az egészségügyi államtitkárral, Takács Péterrel vitázik élőben, és leleplező anyagokat ígér

Holland hírszerzés: Oroszország által támogatott csoport törte fel a rendőrség és a NATO hálózatait

Holland hírszerzés: Oroszország által támogatott csoport törte fel a rendőrség és a NATO hálózatait

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak