szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Metanollal mérgezett szeszesitalokat találtak Antalya dél-törökországi üdülőhely térségében is egy fokozott ellenőrzés során, amelyet azután rendeltek el, hogy öt orosz idegenvezető halt meg pancsolt alkoholtól egy másik üdülőközpont, Bodrum térségében.

 A pénteki török sajtó szerint az Antalya környéki szállodákban végzett ellenőrzések során pálinkásüvegekből vett 22 mintában mutatták ki a metanol magas, mérgező értékét. Az akció eredményeként ötféle szeszesitalmárka forgalmazását tiltották be Antalyában.

A pancsolt szeszesitalokból több ezer palack kerülhetett forgalomba, és a hatóságok azt akarják megakadályozni, hogy mérgező italokból a szállodákba, éttermekbe is jusson.

Az öt orosz idegenvezető a délnyugat-törökországi Bodrumba szervezett május végi jachtkirándulás során szenvedett végzetes metanolmérgezést a felszolgált tömény italoktól. A 120 fős kirándulócsoportból összesen harmincan kerültek kórházba.

Két éve 11 ember, köztük három német diák halt meg hamisított alkoholtól Törökországban. 2005-ben 22 ember halt bele pancsolt raki (ánizsízű gyümölcspárlat) fogyasztásába.

Törökországban az ellenőrzés hiányosságai és a magas adók miatt gyakori az alkoholos italok hamisítása.

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában