szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az AIDS-ellenes Kutatások Francia Ügynöksége (ANRS) Bertran Auvert, az Egészségügyi és Orvosi Nemzeti Kutató Intézet...

Az AIDS-ellenes Kutatások Francia Ügynöksége (ANRS) Bertran Auvert, az Egészségügyi és Orvosi Nemzeti Kutató Intézet (INSERM) munkatársa vezetésével Johannesburg Orange Farm nevű szegénynegyedében végezett kutatást, ahol rendkívüli magas a HIV-fertőzöttség: a nem körülmetélt, 35-39 év közötti férfiak 40 százaléka, valamint a nők 45 százaléka HIV-fertőzött.
A kutatók által végzett kampány keretében, több mint 20 ezer férfi metéltette körül magát a kutatók által rendelkezésre bocsátott helyiségekben, akik a klinikai körülmények között megállapított 60 százalékos kockázatcsökkentést akarták bizonyítani „a való világban”. 
Mintegy 1000 fős minta alapján – a férfiak fele körül volt metélve, a másik fele nem – a kutatók megállapították, hogy hasonló szexuális viselkedés mellett (óvszer viselése, egyforma számú partner) – a körülmetélt csoportban 76 százalékkal kevesebb volt a fertőzöttek aránya.
„Most fordult elő először, hogy egy nemzetközi szintű tanulmány kimutatta, hogy egy heteroszexuális felnőttek közötti megelőzési program a való világban is működik” – mondta Auvert.
„A kutatás megerősítette, hogy a férfiak körülmetélése, amely olcsó eljárás, és csak egyszer kell az életben elvégezni, hatékony megelőzési módszer – mutatott rá Jean-Francois Delfraissy professzor, az ANRS igazgatója.
A kutatásban részt vevő Dirk Taljaard professzor szerint rövidesen meg kell találni a fertőzés visszaszorítását a nők körében is.
"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál