Lehet, hogy rosszul emlékszem, de szerintem már a drága jó Ranschburg Jenő is mondta annak idején, a Családi kör című sorozatban, hogy a gyerekek tévézését határok közé kell szorítani. Pedig akkor még a hétfő szünnap volt és a hét többi napján is összesen másfél csatornát érhettünk el. Aztán jött Vekerdy és a tévémentesség gondolata.

A mi családunkban nem volt szokás tévézés közben beszélni. Csak ültünk a sötétben, szó nélkül, és amikor vége volt a műsornak, akkor sem vitattuk meg, mit láttunk. Az ismerős családok nagy részénél hasonlóan történt a tévézés, egyfajta áhítat lengte át a folyamatot. Amikor felnőttem, többet közt Vekerdy hatására, eldöntöttem, én másképp fogom csinálni. Sokáig volt tévénk és a gyerekek nézték is, a szombat reggeli rajzfilmekért igen hálás is voltam. De ahogy elindultak a kereskedelmi adások és bejöttek a külföldi rajzfilm csatornák, egyre több műsort találtam károsnak, taszítónak. A már akkor is idegesítően idióta és erőszakos reklámokról nem is beszélve ("gyűjtsd összes mindet" - anyádat, azt).

Tévétlenedésünk fokozatosan és szinte véletlenül történt. Megérkezett otthonunkba az internet, ami jóval érdekesebbnek bizonyult az esti műsoroknál és egy idő után elromlott az akkor meglévő készülékünk. Amíg javították, kiderült, egész jól elvagyunk nélküle is. Aztán ismét bedöglött és akkor már tudatosan határoztam úgy, ezentúl nem tévézünk. Addigra természetesen már komoly DVD-gyűjteménnyel rendelkeztünk, de a kamaszodó kiskorúak azért erőteljesen tiltakoztak. Előfordult, hogy megasztáros napokon átvonultak a nagyszülőkhöz, de ez mindenkinek csak jót tett.

A legkisebb gyerekem már tökéletesen tévémentes környezetbe született. Rajzfilm- és filmmentesnek azonban a legkevésbé sem nevezném életét. Körülbelül kétéves korától fogyaszt animált meséket, ha jól emlékszem, a Kisvakond volt az első, rögtön utána következett a Kockásfülű nyúl. Az elején netes videókkal is tökéletesen kielégíthető az utód vizuális igénye, de egy komolyabb gyűjtemény összeállítása sem kerül többe pár ezer forintnál. A könyvek miatt nagyon jó választás a Tesz-Vesz sorozat, ami szintén olcsó, kicsit nagyobbaknak a Magyar népmesék is kínálható már. Az egészen rövid részeket tartalmazó sorozatok közül a Pingu és a Pimpa a király, szintén ezer forint alatt minden dvd-jük és nagyon jó a minimaxos Gyerekdalok és Mondókák is. A maximum 20-40 perces részeket tartalmazó sorozatok hosszú éveken át bőven elegendőek, teljesen felesleges mindenáron mozifilmekkel traktálni a gyereket. A mozi ugyanis sok kicsi számára ijesztő, a hangok és a méretek miatt egyaránt, és rengeteg óvodáskorú nem tud még másfél órán át követni egy sztorit. A manapság divatos 3D technológia sem ajánlott 6 éves kor alatt, ezt is hajlamos sok szülő zsigerből elfelejteni. Az ismeretterjesztő filmek, amelyekre sok tévés szülő hivatkozni szokott, szintén elérhetőek DVD-n, még a rajzfilmeknél olcsóbban. Körülbelül 10 darab DVD-lemezzel már megfelelő vizuális háttértárat építhetünk fel, az internettel kiegészítve pedig különösen. Ez az összeg körülbelül háromhavi tévés előfizetésből megoldható. A gyerekek sokszor hátborzongatóan sokszor szeretik megnézni ugyanazt a mesét, úgyhogy a változatosság miatt felesleges aggódni. Ha a gyerek mégis megunja a hazait, még mindig lehet a barátokkal cserélgetni.

De tulajdonképpen miért is jó tévé nélkül gyereket nevelni? A legfontosabb előny a reklámok hiánya. Nehéz elhinni, de a gyerekek maguktól egyáltalán nem feltétlenül rajonganak egy játékért, ha meglátják a játékboltban a dobozát, de még ha kipróbálják, sem okvetlenül akarják megszerezni. Elég azonban egyetlen hét a nagymamánál a tévé előtt és a gyerek máris úgy érzi, képtelenség tovább élnie a halfarkú Barbie és/vagy a Bakugan nélkül. Meglepő módon ez a hatás tévé nélkül hamarosan megszűnik, nyilvánvaló, hogy erőszakosan gerjesztett szükségletről van szó. Egy tévémentesen nevelt gyerekkel nyugodtan el lehet menni vásárolni, nem fog minden második percben valami hülyeségért vinnyogni a boltban, a termékek nagy részéről ugyanis azt sem tudja, micsoda. Hogy ez az információ visszatartásának bűntette? Ó, igen. A Chocapic csodás tulajdonságai mellett még a nemi erőszakról, a vámpírokról és a holokausztról sem hallott még a hétévesem, mindent a maga idejében. A reklámokban pumpált termékek feleslegességéről is majd csak akkor győzöm meg, ha muszáj lesz.

Bizony, a tévé nélkül élő gyerek nem lát híradót sem. Az enyémnek fogalma sincs róla, hogy Norvégiában tömeggyilkosság történt. Szerencsére ez (és a hasonló hírek) az óvodában sem jelentenek témát, ahogy furcsa módon az úgynevezett valóságműsorokról sem hallottam még egyetlen ovistárstól sem – a helyzetünk nyilván nem nevezhető tipikusnak. Ha mégis felmerül bármelyik - a tömeggyilkosság vagy a reality - a saját szintjén elbeszélgetünk róla, tisztázzuk, mi történt, mindig csak annyit mondva, amennyit szükséges. Ez a fajta védettség persze hosszú távon nem fenntartható, különösen, amikor a gyerek megtanul olvasni. De a híradók szélsőségesen leegyszerűsítő, szenzációhajhász tálalása helyett akkor is inkább a szöveges és beszélgetős megoldásokat fogjuk előnyben részesíteni.

A tévémentesség másik nagy előnye a tökéletes ellenőrizhetőség és időzíthetőség. Nincs vita azon, mikor és meddig néz a ded mesét, előre tisztázni lehet és kell, hány részt tekinthet meg. A DVD nem szalad el, meg lehet állítani, vissza lehet tekerni, félbe lehet hagyni, a hisztik mennyisége ismét csak jelentősen csökkenthető. Akkor nézheti a gyerek, amikor valóban szeretnénk, hogy ezt tegye, nem mi alkalmazkodunk. Ez azért is fontos, mert sok gyerekre erős hatással vannak a vizuális ingerek, ezért például lefekvés előtt nem okos dolog velük mozgóképet nézetni (ahogy az édességek sem tesznek jót estefelé, mert felpörgetnek).

Sokan attól félnek, a gyereküket kiközösítik, ha nem tudja, mi történik a tévében. Nem állítom, hogy bizonyos közösségekben ez nem fordulhat elő. De én még soha nem találkoztam ezzel a problémával, pedig körülbelül tíz éve élünk televízió nélkül. Hangsúlyozom, hogy nem film- és információmentesen. A nagyobb gyerekeim ennek ellenére igen jól tanuló, érdeklődő, tájékozott egyedekké váltak. Saját döntésük alapján sem igénylik a tévé állandó jelenlétét az életükben, bár tagadhatatlanul sokat interneteznek.

Egy próbát megér. Hogy a felnőttek mennyire bírják, az már egészen más kérdés.