szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az új nedűből Frederic Pottecher néhány hónap alatt több ezer üveget adott el.

Az új nedűből Frederic Pottecher néhány hónap alatt több ezer üveget adott el. A férfi Orleans közelében lévő laborjában kísérletezett zöld teával, hogy új táplálékkiegészítőt fejlesszen ki. Amikor a tea erjedni kezdett, akkor jutott eszébe az ötlet, hogy bort is készíthetne belőle.
   
"A tea hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a bor. Tartalmaz cserzőanyagokat illetve polifenolokat, és ha cukrot és élesztőt adunk hozzá, elkezd erjedni" - fejtette ki Pottecher.
   
A 48 éves vállalkozó, aki húsz éve foglalkozik táplálékkiegészítők előállításával, időközben már öt különböző ízben dobta piacra "teaborát". Alapként biológiailag telepített kínai zöld tea szolgál, ehhez kevert Pottecher más növényeket, például sáfrányt, hibiszkuszt és áfonyát.
   
"Három hónap alatt már több ezer üveget adtunk el. Célunk, hogy idén eladjuk a negyvenezrediket is" - mondta el a vállalkozó. A távolabbi tervek között néhány százezer üveg szerepel, valamint nyitni szeretnének a hongkongi, a kínai és a japán piac felé is.

Virágzik Budapest: mutatjuk a legszebb fotós helyszíneket

Virágzik Budapest: mutatjuk a legszebb fotós helyszíneket

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

Megszűnhet a dugó az M1-esen Budapest felé, új forgalmi rend lép életbe

58 kilométerenként kér új abroncsokat a Bugatti Bolide és egy szett közel 3 millió forint

58 kilométerenként kér új abroncsokat a Bugatti Bolide és egy szett közel 3 millió forint

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”