szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eladó a velencei Santo Spirito szigete, de hogy mennyiért, egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Szentlélekről elnevezett, magántulajdonban levő sziget a velencei lagúna egyik gyöngyszemének számít. Motorcsónakkal tíz percre van a Szent Márk tértől és öt percre a Lidótól. "Akárki vásárolja is meg, vagy luxusszálló épül a szigeten, vagy arab sejk veszi meg és magánvillát épít rajta" - jegyezte meg a Corriere della Sera című napilap. 

A sziget első tulajdonosai az 1140-ben ott kolostort építő szerzetesek voltak, akik egészen 1656-ig birtokolták. Akkor VII. Sándor pápa eladta a templom és a kolostor vagyontárgyait, többek között a templomban őrzött Tiziano-festményeket, és a szigetet az apostoli nuncius és a pápai nagykövetek szálláshelyévé tette.

Amikor Napóleon csapatai megszállták Velencét, a Santo Spirito a francia haditengerészet helyi főhadiszállásává vált, és a II. világháborúig kaszárnyák sorakoztak rajta. Utána lakatlanul állt, 2002-2003-ban a Poveglia nevű padovai vállalkozócsoport vásárolta meg, amely most eladja. 

Az értékesítést az indokolja, hogy a velencei önkormányzat az idén engedélyezte a sziget újbóli beépítését. Nem a Santo Spirito az első piacra dobott velencei sziget, 2007-ben az önkormányzat a Santa Maria delle Grazie kórházszigetet értékesítette.

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

Közel 900 millió forint adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter-filmekből ismert Ruper Grintnek

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből