szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A valóságshow-k számának drasztikus csökkentését rendelte el a kínai állami rádió, film és televízió főhivatal (SARFT), és egyben felszólította a műsorszolgáltatókat, hogy a tömegek számára káros tartalmú műsorok helyett a kultúrára, valamint az "erkölcsösségre" helyezzék a hangsúlyt - adta hírül szerdán a The Global Post című hírportál.

A "közönségesség" visszaszorítását célzó intézkedés keretén belül a SARFT úgy határozott, hogy a tartományi televíziók január elsejétől főműsoridőben mindössze két szórakoztató produkciót sugározhatnak. A kínai hatóságok erősen bírálták a többi közt a "Ha te vagy az igazi" című párkereső valóságshow-t, amiért vulgáris stílust és túlzott anyagiasságot közvetített a fiatalok felé.

A rendelkezés értelmében este fél nyolc és tíz óra között csökkentik a párkereséssel kapcsolatos műsorokat, és országos szinten legfeljebb tíz tehetségkutató adást engedélyeznek évente, amelyeknek mind különböző készségekre kell fókuszálniuk. A hatóság egyik neve elhallgatását kérő tagja elmondta, hogy a szigorítás a külföldi licencek átvételénél fokozottan érvényes lesz.

A SARTF azt szeretné, ha a kultúra, az asztrológia, a történelem, valamint az "erkölcsépítő" heti valóságshow-k nagyobb teret nyernének a szóban forgó 34 műholdas csatorna képernyőjén, ezért a hírműsorok és a szocializmus értékeit közvetítő show-k számának növelését írták elő számukra.

Az intézmény áprilisban már betiltotta az időutazásos sorozatokat és filmeket, május 1-jével pedig a romantikus szappanoperákat, bűnügyi- és kémsorozatokat vette le a programjáról. A rendelkezés legfőképpen a fiatalok között váltott ki heves ellenállást a távol-keleti országban, ahol hozzávetőlegesen egymilliárdra becsülik a tévénézők számát.

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Történelmi lépés a Vatikánban: Ferenc pápa először nevezett ki nőt a legfelsőbb vatikáni hivatal egyik vezetőjévé

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója