No Mariahilferstrasse please! - Bécsi hétvége szatyor nélkül
A bécsi adventi hétvégék igent kedveltek a magyarok körében, de ha másra vágyunk, mint a Mariahilferstrasse-i kirakatok látképe és 320-as eurónk elköltése, mindenféle értelmetlen kacatra, akkor érdemes inkább élmény- és ízvadászatra indulni, és belekóstolni abba, hogyan telik az idő a világ egyik legélhetőbb városában. Száz kilométerre a magyar valóságtól.
Még Matolcsy György is letette a voksát Bécs mellett, az első adventi hétvégét a mostanság oly sokat emlegetett nemzetgazdasági miniszterünk ugyanis a Mariahilferstrassén töltötte, ahol a honfitárs turisták között Peek and Cloppenburg szatyorral lófrált. A hvg.hu tudósítója is megfordult a szomszédos fővárosban, de csak rövid időt töltött a hosszú bevásárlóutcán, melyet lezárnak az autóforgalom elől a karácsony előtti hétvégéken.
Minket azonban nem a boltok kínálata érdekelt – ami a Mozart-kugelt kivéve azért nem különbözik sokban a magyarországitól –, az egekbe szökkenő euróárfolyam mellett inkább arra voltunk kíváncsiak, milyen lehet a hétvégéje azoknak, akik nem a bóvliban élnek. Így nyugati módra próbáltunk kikapcsolódni abban a városban, melyet a Mercer amerikai tanácsadó cég a héten a világ metropoliszai között a legélhetőbbnek értékelt.
És nincs is okuk panaszra a bécsieknek. Ahogy a járókelőket és a tömegközlekedési eszközök utasainak arcát vizsgáltuk, nyoma sincs rajta az elégedetlenségnek vagy a rezignáltságnak, ami nálunk ugyanúgy hozzátartozik Budapest látképéhez, mint a tündöklő Lánchíd. A rácsodálkozás után mi is elengedtük magunkat, ugyanis a vonatjegyünkkel járó kedvezmény révén ingyen utaztunk minden járművön. A közlekedésen megspórolt eurót nem perselyünkbe raktuk, hanem kicsit jobban átengedtük magunkat Bécs kulturális, kulináris élményeinek. Felváltva, és a teljesség igénye nélkül.
Feschmarkt, az osztrák WAMP
Az Ottakringer sörfőzdéjét nem volt nehéz kiszúrni, egyrészt az átható élesztőszag és hatalmas égbe nyúló cégére is mutatta az utat a bécsiek WAMP-jára, ahol trendi kézművesek árulták portékáikat az első adventi hétvégén. Érthetetlen módon ezt az egy, november végi alkalmat tűzték ki a művészien egyedi – osztrákul fesch – árusoknak, hogy egy helyen bemutassák kreativitásukat. Hosszú sorokban várták a bejutást az osztrákok az ipari területre, ahol stílszerűen, DJ-szett mellett a kétszintes, lerobbant gyárhelyiség falai között kortárs múzeumlátogatássá avanzsált a kirakodóvásár, sőt az osztrákok egy Feschpartyval ünnepelték éjszakába nyúlóan a kézműves szakmát. Az eseményt jövő tavasszal újra megrendezik.
Museumsquartier, játéktér, kiállítás és gasztroenteriőr
A bécsi Múzeumnegyed idén ünnepelte 10. születésnapját; a kisebb kultúrfalut rejtő MQ a bécsiek egyik kedvelt találkozóhelyévé vált az utóbbi időben. Érdekes módon minden évszakban tele van a múzeumi épületek övezte tér emberekkel, jó időben dizájnos nyughelyeken söröznek, fröccsöznek a fiatalok, hidegben hőgombák mellett a rumpuncs fogy. A másik fontos eleme a térnek – ugyancsak télen-nyáron – a játék: távirányítós versenyautók, jégtekepálya szórakoztatja az unatkozókat. A múzeumi kínálat itt a kortárs és a 20. század. Schiele és Hermann Nitsch művein kívül számos egyéb tárlat mutatja be a mai művészek világképét, egy divatról szóló kiállítás például plakátokon értelmezi a ruha és test kapcsolatát No fashion please címmel.
Ebben a múzeumi környezetben az a csodás, hogy számos kávézó, bár és étterem is rendelkezésre áll, mindegyik illeszkedve a kortárs érzéshez, a kínálatban pedig ugyancsak trendi ételek, italok találhatóak, a gyerek- és felnőttpuncs például minden itallapon szerepel.
Cuppogós karácsonyi vásár helyett Természettudományi Múzeum és Demel
A bécsi karácsonyi vásár fogalma valami varázslat folytán egyet jelent sokaknak a mennyországgal, pedig a vibráló fények, a csillogó limlom és a túlcukrozott forraltbor émelyítő illatát Budapesten is megkaphatjuk. Ahogy nálunk a Vörösmarty téri a legnagyobb, az osztrák fővárosban a Rathaus, azaz a városháza előtti placc ad helyet a leghíresebb és kétségkívül legcuppogósabb Christkindlmarktnak. Mi a hidegre és gyermekünkre való tekintettel mégis inkább a Természettudományi Múzeumot választottuk a vásárlásra csábító fabódék helyett, ahol a nemrég megnyílt állandó dinoszaurusz-kiállításon kívül Univerzumunk talányain és az evolúció csodáin mélázhattunk.
Ezek után a bécsi kávéházak egyik klasszikusának keresésére indultunk, és a Kohlmarktnál rábukkantunk a Demelre, ahol a Melange – ami az osztrák capuccino, és nem, nincs méz az alján –, illetve a házi készítésű tejszínhab kötelező választása mellé a torták között nem csupán Sachert találunk, hanem Dobost is, a flódniszerű Fächertorte a zsidó gyökerekre utal. A cukrászda Bécs előkelő bevásárlónegyedében található, amely csak abban különbözik a többitől, hogy a díszkivilágítás gyémántékszereket idéz, a rumpuncsot pedig VIP-bódékban árulják, az áruház pedig nem Match, nem Lidl, de nem is Spar, hanem Julius Meinl.
Bécsi brancs
Amennyiben van lehetőségünk Bécsben éjszakázni szombaton, vasárnap délelőtt ne hagyjuk ki az úgynevezett brunchot. A breakfast és lunch angol összevonásából létrejött, délelőttől koradélutánig tartó rituálénak minden osztrák hódol, ezért nem is olyan egyszerű helyet találni a zsúfolt brancsoló helyeken, ahol összejönnek a családok és a baráti társaságok. A turbó üzemmódba kapcsoló felszolgálók ilyenkor mint a karmesterek szervezik az ültetést, mindezt kedélyesen. Repkednek a jókedvű Grüß Gott-ok és a Servus-ok, aki pedig nem kedveli a svédasztalos terülj-terülj asztalkámat, a délelőtti lakomázásra specializált szettek közül választhat, ami biztos: a tejes kávét ilyenkor literes bögrében kapjuk, és a roppanós virsliből sem szenvedünk hiányt.
A többórás reggelizés után érdemes egy sétát tenni az MQ melletti kreatív kerületben, mely olyan, mintha Tetris-játék elvei alapján keresztezték volna a budapesti Király utcát. A Spittelberg városrész telis-tele van színes kapualjakkal, kézműves boltocskákkal és művészkocsmákkal. Persze innen sem hiányozhat egy macskaköves köz, ahol egy kicsiny karácsonyi vásár bújik meg, gőzölgő kondérokkal, és hagymás zsíros kenyérrel egy-egy bódé kínálatában.
Akinek pedig nagyon hiányozna a vásárlás a bécsi hétvégéről, de hozzászokott a hazai plázák kényelméhez, az menjen a Nyugati pályaudvarra. Nemrég nyitották meg ugyanis a Westbahnhof új szárnyát, ahova a magyar ízlésnek kissé rögtönzött bevásárlóközpont került, két szinten, néhány itthon is megtalálható ruha- illetve drogériamárkával. Egy dologra kell vigyázni, az osztrákok szigorúan betartják a pihenőnapokat, így vasárnap délután már csak kirakatnézegetésre van itt lehetőség.