Összeházasodott barátjával Johnny Weir háromszoros amerikai bajnok műkorcsolyázó, olimpikon. A 27 éves Weir és ügyvéd barátja, a 28 éves Victor Voronov múlt pénteken mondta ki a boldogító igent a New York-i Városi Bíróságon. Az esküvőn mindkét férfi családja ott volt.
A pár öt hónappal az után kötötte össze az életét, hogy New York államban legalizálták az azonos neműek házasságát.
Egy szombati Twitter-bejegyzésében Weir elárulta, hogy júliusra nagyobb ceremóniát is terveznek. "Minden hivatalos ügy el van intézve. Jöhet a nyári lagzi" - tette hozzá. A pár a Weir-Voronov vezetéknevet fogja használni, de a műkorcsolyázó továbbra is saját nevén fog versenyezni.
Johnny Weir
AP / Ivan Sekretarev
Az amerikaiak extravagáns korcsolyázója már két téli olimpián is részt vett. A Vancouverben elért olimpiai hatodik helyezés óta azonban nem versenyzett. Korábban azt mondta: a 2011-2012-es szezonban szünetelteti a pályafutását, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2014-ben jégre száll Szocsiban.
Weir a tavaly januárban megjelent Welcome to My World (Üdvözöllek a világomban) című önéletrajzában vallott homoszexualitásáról. Korábban kerülte a szexuális hovatartozására vonatkozó kérdéseket, mondván, hogy az emberek azt lássák, "ki is ő valójában, nem pedig, hogy kihez vonzódik".