szerző:
dehir.hu
Tetszett a cikk?

Budapest után Debrecenben is van már ParaPark. A jelentkezőket egy képzeletbeli laboratóriumba zárják be, ahonnan egy órájuk van kijutni. Ehhez fejtörőket, rejtélyeket kell megfejteniük. Persze pánikgomb is van – írja a dehir.hu.

A ParaPark Gyurkovics Attila ötlete alapján először a budapesti Gondozó Kert romkocsma pincéjében nyílt meg. A jelentkező csapatokat ide zárják be, és egy óra alatt ki kell jutniuk onnan. A falakon visszaszámláló mutatja, mennyi idejük maradt: az út a szabadba ördöglakatokon, fejtörőkön és rejtett tárgyak felkutatásán keresztül vezet.

A kijutást ijesztő zajok, álfeladatok nehezítik, és a játék végére kiderül: tud-e a társaság igazi csapatként együtt dolgozni. Ha túl sok a vita, hamar elszáll az idő, és „bent ragadnak” a vállalkozók. Persze valójában senki nem marad bent. A játéktér be van kamerázva, a játékosokat folyamatosan figyelik, és ha nagyon elakadnak, képeket, feliratokat játszanak be nekik, hogy tovább tudjanak haladni. Persze van pánikgomb is.

A debreceni ParaParkot egy Kandia utcai ház pincéjében rendezték be – mondta a Dehir.hu-nak Rusvai István üzemeltető. Egyelőre egy pincehelyiségben lehet játszani, de a jövőben szeretnék bővíteni a pályát. Franchise rendszerben működnek, Budapestről hozták a nevet, a logót, és az ötletgazda, Gyurkovics Attila is ragaszkodott pár elemhez, de a pálya különbözik a pestitől.

Rusvai István elárulta: annak ellenére, hogy néha segítenek a játékosoknak, azért nem egyszerű a debreceni pálya. A vállalkozó csapatoknak körülbelül 60 százaléka jut csak ki időben.

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere