szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tizenegy nyelven beszél folyékonyan egy 20 éves brit fiú, aki ezzel Nagy-Britannia legtöbb nyelvet beszélő diákja.

A húszéves, tizenegy nyelven folyékonyan beszélő londoni Alex Rawlings az angol mellett először görögül tanult meg, mert édesanyja részben görög származású volt, és angolul, görögül, valamint franciául beszélt a fiával - mesélte a BBC-nek.

Tizennégy évesen Hollandiába látogattak a szüleivel, majd hazatérve a fiú CD-k és könyvek segítségével megtanult hollandul is, ezután pedig afrikaansul, a dél-afrikai hollandok nyelvén, mert érdekelte, hogyan alakult ki a hollandból egy másik nyelv.

Emellett megtanult spanyolul és katalánul is, valamint olaszul és héberül. A húszéves nyelvzseni az oxfordi egyetemen tanul németet és oroszt, egy ösztöndíj keretében pedig nyolc hónapig él az oroszországi Jaroszlavlban, ahol az alig másfél éve elkezdett oroszt gyakorolja.

Alex Rawlings azonban nem elégszik meg ennyivel: következőnek arabul szeretne megtanulni, mert úgy gondolja, hogy nagyon szép nyelv, és mindig is érdekelte, az orosz segítségével pedig úgy véli, könnyebben fog tudni megtanulni kelet-európai szláv nyelveken is, például lengyelül vagy szerbül.

A fiú sokféle nyelvtudását különleges videóban is megmutatta a BBC-nek.

Kombináltak két gyógyszert, kiderült, csökkenteni lehet velük a szívinfarktus esélyét

Kombináltak két gyógyszert, kiderült, csökkenteni lehet velük a szívinfarktus esélyét

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke

Trump különmegbízottja szerint „már alakul” az orosz–ukrán béke

Thomas Friedman: Még soha nem féltettem ennyire Amerikát

Thomas Friedman: Még soha nem féltettem ennyire Amerikát

Történelmi megállapodást kötött a Microsoft, 6,75 millió tonnával kevesebb szén-dioxid lesz a légkörben

Történelmi megállapodást kötött a Microsoft, 6,75 millió tonnával kevesebb szén-dioxid lesz a légkörben