Már a pakisztáni celebek is mutogathatják magukat a Hellóban
Néhány pakisztáni vállalkozó úgy határozott, hogy megjelenteti a világszerte megjelenő Hello! celebmagazin helyi kiadásával.
Az elképzelés szerint a pakisztáni gazdagoknak és hírességeknek szentelik a kiadványt: a krikett kiválóságainak, bollywoodi sztároknak és befolyásos politikai hatalmasságoknak, akik egyébként is beszédtémaként szerepelnek az ország elit magánklubjaiban és legszerényebb teázóiban egyaránt. Zenészeket, divattervezőket és más fiatal tehetségeket is szeretnének felfedezni a magazin hasábjain, olyanokat, akiknek még Pakisztánban is be kell futniuk.
"Pakisztánról örökké a negatívumok kerülnek elő, holott ennek az országnak is megvan a napfényes oldala, és mi éppen ezt akarjuk bemutatni" - jelentette ki Zahrá Szaifulláh, a folyóirat lapigazgatója.
Ám a legtehetősebbek ünneplésével a kritika is együtt jár, hiszen az ország lakosságának zöme nyomorban él. A gazdagok reflektorfénybe állítása egyébként nem kockázatmentes, ugyanis egyre nő a válságdíj miatt elraboltak száma, és az iszlám militánsok figyelmének felkeltése tragédiával végződhet.
Tudatában voltak a helyzet kényességének, amikor elszánták magukat, hogy egy glamour magazint adnak ki egy konzervatív muzulmán országban, ezért a társadalmi felelősség és a kulturális tájékozottság nagyon fontos volt a lap tervezésénél - mondta el Vadzsáhat Khán, a pakisztáni Hello! szerkesztőségi tanácsadója.
"Egy háborús övezetben próbálunk meg örülni, azt próbáljuk ünnepelni, ami még él ebben a nehézségekkel küzdő országban" - fejtette ki a tanácsadó a szerkesztőség napokban tartott sajtókonferenciáján. Hangsúlyozta, mindent megtesznek majd, hogy megvédjék azokat az embereket, akiket a lapban szerepeltetnek, bár szerinte nem valószínű, hogy a terrorista hálózatok a közeljövőben a Hello!-t olvasnák.
Pakisztán nagyvárosaiban már léteznek olyan újságok, amelyek a jómódúakról szólnak. De a Hello! kiadói azt remélik, hogy a magazin nemzetközi brandje és mélyebb merítése miatt sok olvasót szerez majd.
A Hello!-t 1988-ban a spanyol Hola! magazin kiadója indította útjára, manapság már 150 országban jelenik meg. Közismerten nagy figyelmet fordít a brit királyi család körül zajló eseményekre, és annak idején a People magazinnal közösen 14 millió dollárt fizetett Angelina Jolie és Brad Pitt újszülött ikreinek exkluzív fotóiért.
Az angol nyelvű kiadványok csekély példányszámban kelnek el Pakisztánban. A legtöbb havi és hetilap nem ad el háromezer példánynál többet - ismerte el Khán. Az új mutáció azonban az Angliában és Közel-Keleten élő kivándorolt pakisztániak figyelmére is apellál.
A pakisztáni Hello! havi folyóiratként 5,50 dolláros áron kerül a piacra. (Ez az összeg kétszer akkora, mint amit a legtöbb pakisztáni szegény egy nap megkeres.) Az első példány április közepén jelenik meg, és elsősorban a pakisztáni divatot veszi górcső alá.
Szaifulláh, akiben mély nyomot hagyott, hogy édesanyja és nagymamája szívesen olvasta a Hello! magazint, elmondta: két évbe tellett, amíg meg tudta győzni a folyóirat tulajdonosait, hogy engedélyezzék a pakisztáni kiadást.
"Aggódtak, vajon készen áll-e Pakisztán egy ilyen magazinra" - mesélte. Szaifulláh szerint az időzítés tökéletes, hiszen éppen most nyert Oscar-díjat egy pakisztáni dokumentumfilmes, aki a nők elleni savas támadásokról forgatott megdöbbentő képsorokat. Mint hangsúlyozta, rengeteg feldolgozásra váró téma van, amit más kiadványok nem mutattak be az az iszlám köztársaságban.