szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy héten belül másodszor is rekordnagyságú székely pityókás (krumplis) kenyeret sütöttek Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi városban zajló Szent György-napokon. Diószegi László pék a városban vasárnap koncertező 50 éves Omega-együttesnek is meglepetést készít.

A szerdai sütés után szombaton is 100 kilogrammnál súlyosabb, 107 kilós kenyér került ki Diószegi László pékségének 13 ezer téglából külön erre a célra épített kemencéjéből. A szerdait nem, csak a szombaton sült kenyeret mérték le.    

A hagyományos eljárással készített, 107 kilós kenyérhez 80 kg lisztet, 20 kg krumplipépet, 40 liter vizet, 1,5 kg élesztőt és egy kiló sót használtak fel. A korábbi sütések óta már meleg kemence fűtéséhez egynegyed köbméter fa kellett. A hatalmas kenyér 7 és fél óra alatt sült meg.    

A rekordnagyságú kenyeret vasárnap megszentelik, majd megkóstolhatják a városünnep résztvevői. A cukrászattal is foglalkozó Diószegi László az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnap este a városban koncertet adó 50 éves Omega együttesnek születésnapi meglepetést készítenek. Az Omega fellépésével zárul majd az idén kilenc napos ünnepségsorozat.

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója