szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

A világhálós árverést a brit székhelyű PFC Auctions nevű cég szervezte. A kedd reggeli állás szerint a legmagasabb ajánlat 9910 dollárt - bő 2 millió forintot - kínál a vérmintáért, amelyet akkor vettek az amerikai elnöktől, amikor az ellene 1981-ben elkövetett merénylet miatt kórházba került. 

Az Egyesült Államok 40. elnökét pisztollyal lőtte meg egy elmebeteg Washingtonban, a golyó belső vérzéseket, tüdősérülést okozott, ám Reagan gyorsan talpra állt. Nyolc éven át volt elnök, 2004-ben halt meg 93 évesen.

Vérmintájának árverési híre felháborította az emlékére létrehozott alapítványt. A George Washington kórház - ahova Reagant a merénylet után vitték - közölte, hogy vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, miként kerülhetett ki a vérminta. Az eladó azt állítja, hogy anyja - aki már nem él - a kórház laboratóriumában dolgozott - adta hírül a BBC hírszolgálatának honlapja.

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

Úgy megtépázta a kegyelmi botrány a református egyházat, hogy egész éves kampányba kezdenek

Úgy megtépázta a kegyelmi botrány a református egyházat, hogy egész éves kampányba kezdenek