Terry Black állítja: halálos fenyegetést kapott Zalatnayéktól

Zsarolásért jelentette fel Zalatnay Saroltát és lányát B. István és Terry Black – írja a Blikk. A rendőrség az ügyben későbbre ígért tájékoztatást, Zalatnay Sarolta pedig mindent cáfol.

  • hvg.hu hvg.hu
Terry Black állítja: halálos fenyegetést kapott Zalatnayéktól

A II. és a XIV. kerületi rendőrkapitányságon is feljelentést tettek Zalatnay Sarolta ellen – írja a Blikk. Az énekesnőt legutóbb egy szintén zsarolással kikényszerített 1 millió 600 ezer forintos csalás ügyében hallgatták ki a IV. kerületi kapitányságon. Akkor egy barátja felesége jelentette fel.

Terry Black a lapnak azt mondta, hosszú évek óta nem beszél Zalatnayval, csak a legutóbb nyilvánosságra került csalási ügyét kommentálta egy közösségi portálon. Ott jelezte, hogy az énekesnő neki is tartozik. Terry Black állítása szerint ezután Zalatnay és a lánya is többször megfenyegették.

Zalatnay Terry Black szerint azt írta, "elintézteti, ki fogja nyíratni, és a gyerekeit is elveteti tőle a gyámhivatallal". Egy telefonhívás alkalmával az énekesnő lánya pedig a Blikk szerint azt mondta: minden eszköze megvan hozzá, hogy eltegye láb alól, illetve később arra is figyelmeztette, hogy vigyázzon a gyerekei testi épségére.

A lap úgy tudja, B. István, akitől 2,5 milliót kért kölcsön az énekesnő, de sosem adta vissza, szintén zsarolás miatt tett feljelentést Zalatnay és lánya ellen, részleteket azonban nem akart elárulni.

Zalatnay Sarolta szerint a feljelentéseknek semmi alapja nincsen, ezért reagálni sem akart a Blikknek.

A lap megkereste a két üggyel kapcsolatban a BRFK-t is, de ott türelmet kértek.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.