szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyes madarak sikeresen oldanak meg logikai feladatokat, elsősorban azok a fajok képesek erre, amelyek táplálékukat elrejtik - derítették ki osztrák viselkedéskutatók.

Sokáig jogtalanul vélekedett úgy a madarakról a tudomány és a közvélemény, hogy "tyúkeszűek". A madáragy anatómiáját egyszerűen rosszul értelmezték, funkciói alapján ugyanis mindenre képes, amire egy emlősé.

A Bécsi Egyetem kutatói hollóknak, papagájoknak és nyári ludaknak adtak egyszerű feladatokat. Például kizárásos alapon baloldalt kellett keresniük a táplálékot, ha jobb oldalt nem találták, vagy társas viszonyokat kellett felismerniük és levezetniük. Az eredmények arra engedtek következtetni, hogy a logikus gondolkodás terén a madarak egy szinten állnak az emlősökkel.

A madárfajok közti különbségek a kutatókat is meglepték. Részben arra lehetett visszavezetni azokat, hogy az állatok például elrejtik-e táplálékukat vagy sem - ebből a hollóknak egyes kísérleteknél előnyük származott. Az általános intelligencia terén ugyanakkor a papagájok jeleskedtek leginkább, míg a logikai következtetés alapszerkezete minden vizsgált fajnál fellelhető volt.

Gyurgyalagok
MTI / Kovács Attila

Az állatok logikai és társas képességeinek vizsgálata virágkorát éli - nyilatkozta a kutatás vezetője, Kurt Kotrschal a nachrichten.at osztrák hírportál szerint. Eddig a madaraktól nem vártak sokat e téren, mivel agyuk felépítése eltér az emlősökétől. Ugyanakkor egy másik, nemrég bemutatott kutatás kimutatta, hogy a haltól az emberig minden gerincesnek közös, szociális agya van.

A társas-szexuális viselkedés ugyanazon magterületeit ugyanazok az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) irányítják, méghozzá immáron 450 millió éve. Így minden gerinces között létrejöhet valódi társas viszony.

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit