szerző:
MTI

Úszni is képes az a mesterséges "medúza", amelyet a patkány szívizomsejtjeiből és szilikon-polimerből hoztak létre a Harvard Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói.

A Medusoid nevű "lény" úgy működik, mint az emberi szívhez hasonlatos természetes biológiai pumpa, így modellként szolgálhat a szívműködés élettanának tanulmányozására. A kutatásról a Nature Biotechnology folyóiratban jelent meg tanulmány.

A Harvard Egyetem és a Caltech kutatói éveken át igyekeztek megfejteni, hogyan "közlekedik" a medúza, amely pumpálva halad előre. A tudósok vizsgálták a medúza izmainak elhelyezkedését, azt, hogyan húzódik össze, és ernyed el a testük, valamint, hogy a folyadékdinamika miként segíti, vagy hátráltatja mozgásukat - olvasható a BBC News hírei között, valamint a LiveScience tudományos hírportálon.

Megértvén a medúza mozgásfunkcióit, a kutatók hozzáfogtak mesterséges "változatának" létrehozásához, a teremtményt vékony szilikon-membránon tenyésztett patkány-szívizomsejtek segítségével "növesztették". A szilikonnak köszönhetően a lény nyolckarú medúza alakját öltötte.

A "teremtményt" elektrolittal, vagyis elektromosságot vezető folyadékkal feltöltött tartályba eresztették, amelybe áramot vezettek, így kelt életre a Medusoid. A szívizomsejtek azonban még az elektromos impulzus előtt elkezdtek összehúzódni. Az úszkáló, pulzáló "lény" viselkedése a szaporodást és a táplálkozást kivéve nagyon hasonlatos az igazi medúzákhoz.

Kevin Kit Parker, a Harvard Egyetem biomérnöke azt mondta, hogy a mesterséges medúza a legkülönfélébb tudományágak számára hasznos lehet. A tengerbiológusok többet megtudhatnak a medúzák élettanáról, és arról, hogyan hajtja magát előre. A komparatív (összehasonlító) biológia terén a Medusoid pumpálási funkciója összevethető a szívműködéssel, de hasznos modellként szolgálhat az úszók mozgásával foglalkozó sportkutatók számára is.

Kevin Kit Parker a Medusoidot új szívgyógyszerek kifejlesztésére alkalmazná, de a mesterséges medúza elősegítheti újfajta mesterséges szív megalkotását is. Következő lépésként azonban a Harvard Egyetem kutatója a medúzánál bonyolultabb állat "lemásolását" tervezi.

A Fidesz most megúszta a teljes megalázást, a kormány azonban még távolról sem

A Fidesz most megúszta a teljes megalázást, a kormány azonban még távolról sem

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Felgyújtott a sofőrje egy iskolabuszt Milánónál

Felgyújtott a sofőrje egy iskolabuszt Milánónál

Tóta W.: Bátor Sir Orbán

Tóta W.: Bátor Sir Orbán

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Iskolatársát rabolta ki egy diák és barátja Békésen, meg is verték

Ha ennyire hasít a magyar gazdaság, miért szedik ízekre Brüsszelben?

Ha ennyire hasít a magyar gazdaság, miért szedik ízekre Brüsszelben?