szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az RTL Klub egyik társkereső showműsorában szerepelt korábban az a nő, aki szerdán Kispesten levetette magát egy lakótelepi ház kilencedik emeletéről, ám a zuhanást túlélte – írja a Blikk csütörtöki száma.

Az Alekosz feleséget keres című showműsorban keresett társat magának az a nő, aki szerdán lezuhant egy kispesti, Eötvös utcai ház kilencedik emeletéről – írja a Blikk. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője akkor azt közölte, hogy a nő hajnalban ugrott ki egy XIX. kerületi lakásból, majd rázuhant egy tujára, amely több helyen is átszúrta a testét. A sérültet a tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Sajtóinformációk szerint a nő életveszélyesen megsérült.

A Blikk szerint a műsorban Anita néven szereplő nő a tragédiát megelőző estén összeveszett párjával, erről a nő nagymamája nyilatkozott a lapnak. A nő apja úgy tudja, lánya gerince eltört, az ágak pedig súlyos sebesüléseket okoztak. A Blikk szerint a huszonöt méteres zuhanást követően a tuja úgy szúrta át a testét, hogy attól csak a növény kivágásával lehetett megszabadítani.

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei

Boston Globe-tényfeltárás: Így kaptak pénzt Magyarországról Orbán amerikai szócsövei