szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Váratlan módon gyarapodott a nyugati szövetségesek legnagyobb afganisztáni támaszpontjának létszáma: egy brit katonanő egészséges gyermeknek adott életet a tábori kórházban.

A létszámgyarapodás olyannyira váratlan volt, hogy a brit sajtó csütörtöki beszámolója szerint a dél-afganisztáni Camp Bastion támaszponton tüzérként szolgáló édesanya maga sem tudott terhességéről, és alig néhány nappal a szülés előtt még részt vett a városnyi tábort ért nagyszabású tálib támadás visszaverésében.

A meg nem nevezett katonanő a brit hadsereg 12. gépesített dandárjának kötelékében kezdett márciusban afganisztáni frontszolgálatot, és két nappal ezelőtt erős "gyomorfájdalmakra" panaszkodva fordult a támaszpont kórházának orvosaihoz. Maga lepődött meg a legjobban, amikor a vizsgálat után közölték vele, hogy gyomrának semmi baja, viszont néhány perc múlva egy kisfiú édesanyja lesz. A gyermek öt héttel a rendes idő előtt jött a világra, de teljesen egészséges, csakúgy, mint az újdonsült mama.

A brit védelmi minisztérium szóvivője csütörtöki nyilatkozatában közölte, hogy a tárcának előzetesen nem volt tudomása a katonanő terhességéről. A szóvivő hozzátette, hogy a brit hadsereg soha nem küld várandós katonanőket frontszolgálatra – feltéve, hogy tudomást szerez terhességükről.

Charles Heyman őrnagy, a brit hadsereg hivatalos eljárási szabálykönyvének szerkesztője a Daily Mail szerint mindazonáltal "elképesztőnek" nevezte az esetet. Hozzátette: a brit hadvezetésnek nagyon alaposan újra kell gondolnia, hogy a katonanőket milyen vizsgálatoknak vetik alá műveleti bevetések előtt, különös tekintettel arra, hogy például a terhességet egyszerű vizeletvizsgálattal már korai szakaszában ki lehet mutatni.

Most fordult elő első ízben, hogy brit katonanő gyermeknek adott életet az afganisztáni fronton, ám az utóbbi évtizedben igen sok példa volt arra, hogy a brit hadseregben szolgáló női katonák terhességére csak hadszíntéri kivezénylésük után derült fény. A Daily Mail adatai szerint 2003 óta Irakból legalább 102, Afganisztánból legalább 70 brit katonanőt kellett hazavezényelni, miután kiderült, hogy gyermeket várnak.

A most édesanyává lett katonanőért az oxfordi egyetem John Radcliffe klinikájáról utazik ki hamarosan egy orvoscsoport, hogy vigyázzanak a mama és újszülöttje egészségére a hazavezető hosszú repülőúton.

Videó: Tengerparti sziklán jógázott az orosz színésznő, mielőtt egy hullám a halálába taszította

Videó: Tengerparti sziklán jógázott az orosz színésznő, mielőtt egy hullám a halálába taszította

Olaf Scholz német kancellár újabb fegyverek Ukrajnába szállítását jelentette be Kijevben

Olaf Scholz német kancellár újabb fegyverek Ukrajnába szállítását jelentette be Kijevben

Pintér Sándor szerint 85 százalékában elfogadhatók a körülmények a gyermekotthonokban

Pintér Sándor szerint 85 százalékában elfogadhatók a körülmények a gyermekotthonokban

Az értéktőzsde hozzáadott értéke: így segítheti a vállalkozását

Az értéktőzsde hozzáadott értéke: így segítheti a vállalkozását