szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Digitalizálták Thomas Edison első fonográfos hangfelvételét.

A mindössze 78 másodperces hanganyag 1878 júniusában készült St. Louisban Edison fonográfjának egyik bemutatóján. Szakértők szerint ez a legöregebb lejátszható felvétel, amelyen amerikai hang hallható, és egyben az első rögzített zenei előadás. A nagyközönség a schenectadyi Innovációs és Tudományos Múzeumban hallgathatja meg a történelmi felvételt. 

A hanganyag egy 23 másodperces kornettszólóval kezdődik, majd egy férfihang ismételgeti két angol gyermekdal egy-egy sorát. A férfi kétszer is elneveti magát a felvételen: egyszer a vége felé, amikor bakizik a szövegben.

A szakemberek szerint a fonográffal készített felvételekhez használt, és mindössze párszor lejátszható ónlemezek közül csupán néhány élte túl az elmúlt évtizedeket, és a megmaradt darabok közül mindössze kettőt lehet lejátszani: az egyik a schenectadyi múzeum, egy 1880-as felvétel pedig a Michiganben működő Henry Ford múzeum birtokában van. 

A schenectadyi intézmény egy connecticuti nőtől kapta az ónlemezt még 1978-ban, az Edison támogatásával létrehozott General Electric Co. vállalat alapításának 100 évfordulóját ünneplő kiállítása számára. A múzeum kurátora, Chris Hunter idén júliusban vitte el az ónlemezt a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumba, amelynek kutatói az elmúlt években sikeresen digitalizáltak korai hangfelvételeket. 

Az 1878-as felvétel helyreállításával a hangrögzítés történelmének meghatározó láncszemét sikerült megőrizni - mutatott rá Carl Haber, a laboratórium munkatársa. Mint hozzátette, ez a felvétel jelenti Edison első lépését azon erőfeszítései felé, hogy rögzítse a hangot és, ha csupán egyszeri, vagy kétszeri alkalommal is, de vissza is tudja játszani azt.

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja