Tetszett a cikk?

Albert Einstein (1879-1955) szokatlan agyszerkezete magyarázhatja a relativitáselmélet kidolgozójának kivételes kognitív képességeit - vélik amerikai kutatók, akik a fizikus agyáról készített felvételeket elemezték; tanulmányuk a Brain című folyóiratban látott napvilágot.

Thomas Harvey patológus Albert Einstein boncolásakor eltávolította és formalinban tartósította a fizikus agyát, majd fekete-fehér felvételek tucatjait készítette róla, mielőtt 240 "blokkra" hasította volna szét. Minden egyes "tömbből" szövetmetszeteket készített, ezeket üveg tárgylemezek közé helyezte, majd a preparátumokat a világ legjobb neuropatológusainak küldte el - olvasható a Nature News hírei között és az EurekAlert tudományos hírportálon. 

A boncolás során kiderült, hogy Einstein agya az átlagosnál kisebb volt, a további vizsgálatok pedig kimutatták rajta az öregedéssel járó összes elváltozást. Több elemzés nem készült, noha Thomas Harvey Einstein formalinban őrzött agyát hosszú ideig őrizgette hivatali szobájában a sörhűtőben. Évtizedekkel később több kutató is kért a patológustól mintákat, amelyeknek vizsgálatakor szokatlan jellegzetességeket fedeztek fel bennük. 

Egy 1985-ös vizsgálat például kimutatta, hogy az idegsejtek (neuronok) mindegyikét az agyi "tartószövet" szokatlanul nagy mennyiségű sejtje veszi körül. Egy évtizeddel később publikált tanulmányban azt mutatták ki, hogy mindkét oldalon a fali lebenyben (lobus parietale) hiányzik a parietal operculumnak nevezett képződmény. Ez a "hiányosság" javíthatta az összeköttetést abban a kérgi mezőben, amely a matematikai képességekért és a tér-vizuális intelligenciáért felel. 

Dean Falk evolúciós antropológus, a Floridai Állami Egyetem professzora kollégáival első ízben írta le Albert Einstein agykérgének teljes felületét 14 most felfedezett fénykép alapján, amelyek Maryland államban, a Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Múzeumban kerültek elő, majd az eredményeket összehasonlította 85 "normál" emberi aggyal. A felvételek közül sok szokatlan szögből készült és olyan struktúrákat mutatott ki, amelyek nem voltak láthatók a korábban vizsgált felvételeken.

"Noha Einstein agyának mérete, alakja átlagosnak mondható, rendkívüli sajátosságokkal bír a közvetlenül a homlok mögött elhelyezkedő prefrontális kérgi terület, amely a cselekvés legfőbb szintű irányítását végzi, az elsődleges mozgatóközpontok (motoros kéreg), a szomatoszenzoros (testérző) kéreg, a fali, halántéki (lobus temporalis) és nyakszirti (lobus occipitalis) lebeny kérge" - emelte ki Dean Falk. Hozzátette: e sajátosságok képezhetik Albert Einstein rendkívüli matematikai képességeinek és tér-vizuális intelligenciájának neurológiai alapjait.

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha