szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Világszerte" szétszórják a pénteken elhunyt Larry Hagman, a Dallas című amerikai filmsorozatban Jockey Ewingot alakító színész hamvait - közölte az ügynöke. "Larry Hagmannak nem lesz hivatalos sírja" – mondta John Castonia az Entertainment Today televízióban.

Két zártkörű szertartást tartanak a héten a színész emlékére Texasban és Kaliforniában, ezután "a család dönti el, mi történjék a hamvakkal" – mondta még az ügynök.

"A hamvakat a világ minden részében szórják szét. A fia sokat utazik, és tudom, hogy Larry nagyon meg lenne ezzel elégedve" – tette hozzá John Castonia. "Azt hiszem, szobrot is akarnak Larrynek állítani Texasban, ez szép tisztelgés lenne".

Larry Hagman játszotta a texasi olajmágnás dinasztia történetéről szóló Dallas filmsorozat egyik főszerepét. A sorozatot 1978 és 1992 között vetítették az amerikai televízióban, 1980-tól pedig a világ más országaiban is látható volt. Idén nyáron elkészült a sorozat folytatása, amelynek első tíz epizódját már bemutatták a televíziók.

Larry Hagman pénteken hunyt el egy texasi kórházban, 81 évesen. Rákos volt.

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Videó: rendőrségi sokkolóval vitték földre az amerikaiak olimpiai sprinterét

Videó: rendőrségi sokkolóval vitték földre az amerikaiak olimpiai sprinterét

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó