Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Cristina Fernández de Kirchner ellenáll, szerinte politikailag motivált ítélet született.
Helybenhagyta az argentin legfelsőbb bíróság a Cristina Fernández de Kirchner volt elnökre korrupciós vádak miatt kiszabott hatéves börtönbüntetést.
A bíróság egyúttal elrendelte az egykori államfő őrizetbe vételét, jóllehet Fernández egyik ügyvédje, Carlos Beraldi – védence időskorára hivatkozva – azt kérte, hogy a 72 éves Fernández házi őrizetben tölthesse le büntetését. Megerősítették azt az ítéletet is, amely megtiltotta, hogy induljon a közelgő választáson.
A döntés hírére az egykori államfő hívei az utcára tódultak Buenos Airesben, a tiltakozás részeként pedig több fontos autóutat is eltorlaszoltak, illetve betörtek két, a volt elnököt gyakran bíráló televíziós csatorna irodáiba.
Maga Fernández nem fogadta el az ítéletet, politikailag motiváltnak nevezve az ellene felhozott vádakat. Pártja székháza előtt tartott beszédében bábnak nevezte a bírákat, és azt állította, hogy jogi képviselői nem kaptak betekintést az ellene felsorakoztatott bizonyítékokhoz. A politikus egy másik ügyvédje, Gregorio Dalbón azt közölte, az ügyet „elviszik minden nemzetközi emberi jogi szervezetig”.
Argentínában idén ősszel tartanak parlamenti választásokat, Fernández pedig alig néhány nappal az ítélet előtt indította el saját kampányát. Az argentin baloldal vezetőjeként ismert Fernández számított Javier Milei elnök legerősebb ellenfelének. Fernándezt 2024 novemberében ítélték hat év börtönbüntetésre „a közigazgatás kárára elkövetett csalásért”, amelyet 2007-től 2015-ig tartó elnöki ciklusa alatt követett el. A volt elnökre további, ugyancsak korrupciós vádak miatt indított perek is várnak.
A hivatalban lévő elnök, Milei az ítélet hírére reagálva az X-en csupán annyit írt: „Igazságszolgáltatás. Ennyi.”
Nyitókép: AFP / Alessia Maccioni
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.