szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sorozatban negyedjére érdemelte ki a világ legélhetőbb városa címet Bécs a Mercer tanácsadócég szerint, Budapest a 74. Az osztrák fővárost a rangsorban Zürich és Auckland követi, a negyedik és ötödik helyre München és Vancouver került. A top tízben összesen nyolc európai város szerepel. A lista legaljára, a 221. helyre Bagdad került.

A Mercer keddi közleménye szerint az összesen 221 nagyváros életminőségének elemzéséhez intézmények és cégek külföldön dolgozó munkatársait kérdezték meg a világ minden táján.

Az első harminc város között az értékelésben minimális különbség van. Bécs több területen is jó értékelést kapott, például a biztonságot és a tömegközlekedést tekintve. A szórakozási lehetőségek területén is kiemelkedő az osztrák főváros - mondta el Sebastian Karwautz, Mercer munkatársa.

Budapest 74. helyével Prága mögött a második legélhetőbb kelet-európai város a lista készítői szerint.

A nagyvárosok infrastruktúráját vizsgáló értékelésben Bécs a 16. helyre került. Ebben a kategóriában az első helyre Szingapúr, a másodikra Frankfurt, a harmadikra pedig München került. A negyedik és ötödik pozíciót Koppenhága és Düsseldorf foglalja el. Ebben a kategóriában Budapest 67. helyével infrastrukturális szempontból a legfejlettebb kelet-európai város.

A kategória értékelésénél az áram- és vízellátást, a telefon- és postaszolgálatot, a tömegközlekedést, illetve a nemzetközi légiközlekedés minőségét vették figyelembe.

Megszűnt a Skype

Megszűnt a Skype

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Hajtóvadászat indult egy magyar férfi ellen Ausztriában, akit volt barátnőjének megölésével  gyanúsítanak

Hajtóvadászat indult egy magyar férfi ellen Ausztriában, akit volt barátnőjének megölésével gyanúsítanak