szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Adócsalással vádolta meg Stephen Baldwin színészt New York államban a Rockland megyei ügyészség csütörtökön. A 46 éves színész ártatlannak vallotta magát, és azt ígérte: együttműködik az állammal az ügy rendezésében.

A Tűzharc és a Célkereszt sztárját 350 ezer dolláros adótartozással gyanúsítják: ha elítélik, akár négyévi börtönre is számíthat.

"Nem követtem el bűncselekményt" - jelentette ki Baldwin, és hozzátette, hogy már átadott egy százezer dollárról szóló csekket a hatóságnak.

A Rockland megyei ügyészség szerint Baldwin 2008 és 2010 között nem fizetett személyi jövedelemadót. A színész arra hivatkozik, hogy akkoriban nem megfelelő kézben voltak az ügyei, és 2009-ben csődvédelmet is kellett kérnie. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy Rockland megye és New York állam is pénzügyi nehézségekkel küzd, és ilyen időkben nem engedhető meg, hogy a közösség tehetős polgárai adócsalással szegjék meg a törvényt.

Baldwinnak legközelebb február 5-én kell megjelennie a bíróság előtt.

A színésznek állt Baldwin-fivérek közül a legfiatalabb, Stephen az utóbbi tíz évben nem kapott jelentős filmszerepeket, inkább csak tévéfilmekben és sorozatokban játszott.

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

550 lovas sportkombi: itt a vadonatúj BMW M3 CS Touring

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?

Különös ítélet a Kúrián: mikor van joga dönteni egyházi ügyekben a bíróságnak?