szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Többek között garázdaság miatt köröztek egy magyar férfit, akit végül Norfolkban kaptak el. A férfi kint sem élt feddhetetlen életet: szomszédai életét azzal nehezítette, hogy egy meglehetősen kellemetlen szagú húsfüstölőt működtetett a kertjében.

Egy Magyarországon garázdaság és testi sértés miatt körözött férfit fogtak el egy lakótelepen a norfolki Costessey-ben még júniusban. A 42 éves Tóth István azóta többször bíróság elé állt, a kitoloncolási procedúra elkezdődött. A következő tárgyalás februárban lesz.

A férfival nem csak Magyarországon akadt problémája a hatóságoknak. Háza udvarán átalakította a pajtát, és egy kis húsfüstölő üzemet működtetett, az onnan kiáradó szagokra pedig folyamatosan panaszkodtak a szomszédok.

A hatósági ellenőrzés után ugyan megszűnt a szag, a szomszédok most megint panaszkodnak. "Rettentő szaga van a füstölőnek, és a hús is bűzlik, amit szintén a garázsban készítenek elő" - magyarázta az egyik felháborodott szomszéd az Evening Newsnak.

Amikor a hatóságok legutóbb kiszálltak a helyszínre, nyoma sem volt a füstölőnek, csak a szagát lehetett érezni, a férfi pedig nem akarta kommentálni a történteket.

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Marabu Féknyúz: Ismerjük a brüsszeli trükköket

Marabu Féknyúz: Ismerjük a brüsszeli trükköket