szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Végre megtalálta anyukája emlőjét és szopott a csütörtökön született elefántbébi a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Csütörtöki megszületése óta feszülten várták az állatgondozók és a közönség is, hogy végre elkezdjen szopni a kis elefántbébi. Az állatkert Facebook-oldala szerint ez ma végre megtörtént.

Fővárosi Állat- és Növénykert

"Az elefántbaba megtalálta anyja emlőjét és mintegy 20 perces önfeledt szopással megtöltötte bendőjét! Bizonyság erre, hogy még a szája szélén is csorgott az éltető nedű!" - közölteaz állatkert, amely ígéri, hamarosan újabb fotókat közölnek majd az állatról, de továbbra is csak az lehet mellettük, akinek feltétlenül szükséges.

Mint ismert, az elefántborjút eddig mesterséges táplálták az anyjától lefejt tejjel, de azért volt feltétlenül szükséges, hogy közvetlenül az anyjától jusson a tejhez, mert a mesterséges táplálás mellett alacsony az elefántok túlélési aránya.

A kicsinek egyelőre még nincs neve.

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?