Kizárólag bálnák bőrén élő kagylók maradványait fedezték fel kutatók a spanyolországi Nerja közelében található barlangoknál, amiből arra következtettek, hogy már a kőkorszaki ember is fogyaszthatott bálnahúst.
A Málaga tartományban lévő, archeológiai kincseiről nevezetes barlangok a tengerparton fekszenek. A Valenciai Egyetem tudósai egy ősi tábortűz helyén különböző kőszerszámokat, szarv- és csontdarabokat találtak, de a maradványok között kagylóhéjak is megbújtak. Az elszenesedett fadarabokból megállapították, hogy a tűzhelyet a késő (epi)paleolitikumban, mintegy 13 500-14 500 évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak vége táján rakhatták.
Mivel a talált kagylók bálnák bőréhez tapadva tartották fenn magukat, a kutatók szerint csak emberi beavatkozásnak köszönhetően kerülhettek szárazföldre. Feltevésük az, hogy egy partra vetődött bálna már nem tudott visszavergődni a vízbe, elpusztult, és a környéken portyázó emberek lefejtették róla a bőr, a zsír és a hús egy részét, majd a zsákmányt magukkal vitték a tábortűzhöz.
Mivel kőből és csontból készült, vadászathoz és halászathoz használható eszközöket is feltártak a helyszínen, a tudósok úgy vélik, hogy a kagylóhéjak jelenléte a legrégibb közvetett bizonyíték lehet arra, hogy már a kőkorszakban is fogyaszthattak az emberek bálnahúst, még ha a hatalmas állatokat elejteni nem is tudták.
Utóbbit megerősíti az a tény, hogy - miként a Pasthorizons - Adventures in Archeology című hírportálon olvasható - a helyszínen szép számban voltak delfin- és fókacsontok, ám bálnából származók nem. Akkoriban a tenger még négy kilométerre húzódhatott a barlangoktól, ma viszont már csak alig egy kilométerre van a tengerpart.
