szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A részrehajlás nélküli esküdtek kiválogatása miatt csúszik a Michael Jackson utolsó koncertsorozatát rendező cég ellen a család részéről indított per kezdete, Jacksonék ismeretségi köre ugyanis olyan kiterjedt, hogy nehéz pártatlan esküdtszék kijelölése.

Esküdtnek jelölték mások mellett David Walsh kanadai énekes-dalszerzőt is, aki azonban felfedte, hogy voltak barátai az elhunyt Jackson együttesében, és legjobb barátja éppen a beperelt koncertszervező által tervezett This Is It koncertsorozat egyik háttérénekese volt. 

A 82 esztendős Katherine Jackson, Michael Jackson édesanyja a 2009-ben váratlanul elhunyt világsztár gyermekei nevében indított pert az AEG koncertszervező ellen azzal az indokkal, hogy a cég az inkompetensnek bizonyuló Conrad Murrayt szerződtette orvosként az énekes mellé, és ezzel veszélyeztette az életét. Murray, akit egy korábbi bűnvádi eljárásban már elítéltek Jackson halála ügyében, jelenleg a börtönbüntetését tölti. 

Az AEG ügyvédjei azzal kívánnak védekezni, hogy Jackson maga ragaszkodott a kezelőorvoshoz, és ő követelte tőle a végzetesnek bizonyult, műtéti altatóként használatos propofolt alvászavarai leküzdésére.

Az esküdtek listáján szereplő 104 ember a hétfői válogatáson szinte azonnal töredékére szűkült, amikor a jelölteknek számot kellett adniuk érintettségükről. Mivel a várhatóan elhúzódó per számos jelöltnek okozhat súlyos anyagi problémákat, indokolt esetben őket is felmentik a testület munkájában való részvétel alól.

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

A forint árfolyama ismét kétéves mélypontokat ostromol

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos