szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Dániel nevet kapta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő gyereke, aki szerdán született meg.

"Tegnap megszületett Deutsch Dániel. Gyönyörű, egészséges, pihe-puha hajasbaba! Édesanyja (64 kg,171 cm) jól van, apukája (110 kg,196 cm) szintúgy:-)" – olvasható Deutsch Tamás Facebook- és Twitter-oldalán.

Túry Gergely

A fideszes európai parlamenti képviselő márciusban a Frizbiben jelentette be, hogy Dániel lesz ötödik gyermekének neve. A politikus első feleségét, Krisztinát 1989-ben vette el, ő két fiúval ajándékozta meg, de Deutsch sportminiszterként összeszűrte a levet a titkárságvezetőjével, Urr Anitával. Tőle 2000-ben megszületett harmadik gyereke.

A házasságtörés miatt felesége megbocsátott neki, visszafogadta, és két évvel később életet adott harmadik közös gyereküknek. 2004-ben útjaik mégis végleg szétváltak.

A politikus ezután Für Lajos volt honvédelmi miniszter lányába, Ágnesbe szeretett bele. Őt 2005-ben vette feleségül, sőt még a nevét is felvette. Házasságuk három évig tartott, amikor megjelent a politikus életében Tünde. Ő megismerkedésükkor, 2008-ban Lázár János akkori hódmezővásárhelyi polgármester kabinetfőnöke volt. Az eljegyzésből azonban házasság helyett szakítás lett.

Deutsch Tamás 2012. december 12-én vette feleségül Lazsányi Erikát, az MTK ritmikus gimnasztikai szakosztályának vezetőjét.

Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Halmozódnak a milliárdok, nem volt ötös a lottón

Halmozódnak a milliárdok, nem volt ötös a lottón

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

Szabadon engedték a halálra ítélt iráni rappert

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása

Szoboszlaiék nyerték a rangadót, folytatódik a City vesszőfutása