szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Túl sok pénz van a tárcámban, emiatt nem záródik" – egyebek mellett ezt tartja jó néhány brit élete legnagyobb, vagy legalábbis legbosszantóbb problémájának egy felmérés szerint, amelynek eredményeit a brit The Daily Telegraph ismertette.

A OnePoll cég kutatása kétezer felnőttre terjedt ki, mindannyian 18 és 65 év közöttiek voltak. A válaszok alapján kialakult problématoplista jól mutatja egy társadalom jólétét. A OnePoll szóvivője szerint érdemes a harmadik világban élőkre gondolni néha, amikor azon dühöngünk, hogy összegabalyodott a fülhallgatónk zsinórja a táskánkban.

Ez utóbbit meglehetősen sokan tartják életük fő gondjának, a listán a hetedik helyre került. A legtöbb válaszoló a nyári forróságból a túl hideg légkondicionált helyiségbe betérést tartja legnagyobb bajának. A második helyen állnak azok, akiknek életét megkeseríti, ha személyi testedzőjük szabadságra megy egy hétre, nekik meg egyedül kell edzeni.

A "bronzérem" a túl sok pénz miatt nem csukódó pénztárcásoké. A negyedik helyen azok állnak, akiket az bosszant a legjobban, hogy tovább tart mosogatógépükbe berakni és onnan kivenni az edényeket és evőeszközöket, mint kézzel elmosogatni. A listáról említésre méltó azok panasza, kiknek legnagyobb bajuk, hogy órájukat vagy ékszerüket elfelejtették levenni napozás, vagy szoláriumozás előtt és meglátszik a helyük bőrükön.

A további aggodalmaik között sorolták fel a kutatásban résztvevők, hogy lemerült a tévé távirányítójában az elem, pattogatott kukorica szorult a fogaik közé, túl meleg az autóülés kánikulában, túl hideg az autóülés téli fagyban, az áruházi pénztáros gyorsabban dolgozik, mint ahogy az árut el lehet pakolni, és az is bosszant egyeseket, hogy nincs a boltban olyan kóla, amelyen a nevük szerepel.

A Ford kéziváltót tervez elektromos autókhoz – de van ennek értelme?

A Ford kéziváltót tervez elektromos autókhoz – de van ennek értelme?

Hangosan zsidózva támadták meg a Tisza önkénteseit Tökön

Hangosan zsidózva támadták meg a Tisza önkénteseit Tökön

Nehéz nemet mondani? Mutatjuk, hogyan csinálja jól

Nehéz nemet mondani? Mutatjuk, hogyan csinálja jól

Pár perc alatt teljesen feltölthető az Opel villanymotoros újdonsága

Pár perc alatt teljesen feltölthető az Opel villanymotoros újdonsága