szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizenöt napot töltött egy elhagyatott kút fogságában egy kínai nő, aki szerencsésen túlélte a megpróbáltatást – közölte a közép-kínai Honan tartomány illetékes hatósága.

A 38 éves Szu Csi-hsziura hétfőn találtak rá egy elhagyatott kút mélyén egy Csungfeng nevű faluban – számolt be a megyei tűzoltó-parancsnokság. Szu tizenöt napot töltött odalent.

A nagyjából egy méter átmérőjű és négy méter mély kutat vastagon körülölelik a kukoricaszárak, ezért nehéz észrevenni. Belső fala pedig túlságosan sima ahhoz, hogy ki lehessen mászni belőle. Szu a hátán feküdt és nyitott szemmel meredt az ég felé, amikor rátaláltak, és rettentően le volt fogyva – mondta a mentésben részt vevő tűzoltók egyike. 

"Éhes! Éhes vagyok" – mondta egy erőtlen hang, amikor a tűzoltó leereszkedett a kútba. A férfi azt kérdezte Szutól, hogy tud-e mozogni. Az asszony nem válaszolt, csak kinyújtotta a karjait. Annak ellenére, hogy nincsenek látható sérülései, Szu még mindig nem tud beszélni és enni. Belső szerveinek működése még nem állt helyre, de már stabil állapotban van és folyadékokkal táplálják.

 A kútban töltött idő alatt Szu nyers kukoricát evett, amelyet a beesése előtt gyűjtött. Férje szerint a tizenöt nap alatt kétszer is esett az eső, elegendő vizet biztosítva számára a túléléshez. Szeptember 1-jén az asszony gyógyfüveket indult gyűjteni az ebéd után, de nem érkezett haza. Családtagjai másnap indultak a keresésére, de nem jártak sikerrel.

Vádat emelt az ügyészség Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Vádat emelt az ügyészség Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró

Észvesztő tuningot kapott a 4 tonnás Cadillac luxusterepjáró