szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Parlagi sas fészekőrző akciót hirdet idén is önkénteseknek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely a felnőttek és nyugdíjasok mellett kiemelt segítőként számít a középiskolásokra és a főiskolai, egyetemi hallgatókra.

A legveszélyeztetettebb parlagisas-fészkeket a Jászság, a Közép-Tisza, a Hevesi-sík és a Dévaványai-sík Különleges Madárvédelmi Területen őrzik majd április 11-e és augusztus 1-je között. A fokozottan védett parlagi sas magyarországi költőállományát akarják megóvni a fészkelési időszakban.

Ha az önkéntes sasőrök valami gondot tapasztalnak, mobiltelefonon értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos távcsöves, teleszkópos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a madarak viselkedéséről.

Az önkéntesek félnomád, expedíciós körülmények között, heti váltásban őrzik a fészkeket, egy-egy helyszínen minimum két, maximum négy ember. A madarak nyugalmának biztosítása érdekében a fészkeket körülbelül egy kilométeres távolságból, távcsővel és teleszkóppal figyelik.

A programra jelentkezni, és arról bővebben tájékozódni itt lehet.

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”