szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy fiatal brazil férfi több ezer dollárt szórt el azért, hogy úgy nézzen ki, mint egy koreai. Több mint tízszer műtötték meg, és valóban nem lehet ráismerni. Állítólag elégedett az eredménnyel.

Kék szemű, helyes, szőke fiú volt korábban a The Daily Mail cikkében Xiahnként említett férfi, aki a koreai popzene, a K-pop és a koreai drámák megszállottja. Cserediákként járt Dél-Koreában, akkor szeretett bele az ázsiai országba.

Az egyik dél-koreai egyetemen tanult, és egyszer a tükör előtt széthúzta a szemeit, hogy lássa, milyen lenne így az arca. Elmondása szerint ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy ázsiai arcot akar és sötét hajat.

Facebook / Xiahn gaúcho oriental

Több mint háromezer dollárt költött el a műtétekre, és ma már inkább tűnik koreainak, mint brazilnak. Xiahn eleinte attól félt, hogy túlságosan művi lesz az arca, de szerinte nem így lett, tökéletesen néz ki.

Brazíliában operálták meg, édesapja támogatta az átalakulásban, az édesanyja érhető módon kevésbé.

A fiatalembert régen Maxnak hívták, és egykori arcából csupán az orra formája illetve a szeme színe maradt meg. Utóbbit sötét színű kontaktlencsével tűnteti el, a haját pedig feketére festi.

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett