szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A veszprémi állatkertben a dromedárt is naponta többször kell zuhanyoztatni, az elefántok és a baglyok pedig a vízben hűsölnek.

A napok óta tartó hőség miatt különös gondoskodást igényelnek az állatok a veszprémi állatkertben, a dromedárt napi többszöri zuhanyoztatással óvják a forróságtól – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az állatkert igazgatója.

Török László elmondta, hogy az ilyen szélsőségesen meleg időjárás elviselése még a hőséget jól tűrő állatoknak is kihívást jelent, a dromedár és az ecsetfülű disznó például napi zuhannyal vészeli át a forróságot.

A három fiatal elefántbika, Nuka, Dinkar és Félix idejük nagy részét a külső kifutójukon található, hűs vízzel teli medencéjükben töltik, az uhu költőpár pedig az itatóvízben ülve vészeli át ezeket a napokat – fűzte hozzá az igazgató.

A nagy meleg miatt az állatok könnyebben emészthető, diétás takarmányt kapnak és jóval több folyadékot, mint egy átlagos hőmérsékletű napon – közölte Török László. Hozzátette: a látogatóknak az állatkert három pontján páraventillátort szereltek fel.

MTI / Nagy Lajos
Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason