szerző:
Sorkövető

A jogszabályalkotás sok tekintetben megelőzi a magyar közgondolkodást: a melegek és a leszbikusok jogi emancipációja halad ugyan előre, de a társadalomban megerősödött a homoszexuálisokat korlátozni vágyók tábora. A jövő döntéshozói egyelőre felettébb toleránsnak tűnnek. A többség a melegekről, melegek a többségről.

© Végel Dániel

A magyar társadalom Európában a nem túl toleránsak közé tartozik, legalábbis a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (rövidítve: LMBT) emberekkel szemben. Egy átfogó 2006-os európai társadalmi vizsgálat (ESS 2006) szerint 24 ország közül csak Szlovákiában, Észtországban, Lengyelországban és Ukrajnában utasították el inkább azt, hogy „hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék életüket melegként és leszbikusként úgy, ahogy akarják”. Nem csoda hát, ha egy tavaly a magyar LMBT-k körében végzett önkitöltős, nem reprezentatív vizsgálat során a válaszadók háromnegyede hátrányosan megkülönböztetett csoport tagjaként azonosította magát. Az Esély legfrissebb számából azonban az is kiderül, hogy bár az egyik oldalon masszívabbá vált a megszokottól eltérő szexuális irányultságúakkal szembeni elutasítás, a tudatos toleránsak tábora is megerősödött. Különösen így van ez a fiatal, iskolázott, jó anyagi helyzetű városlakók, tehát a jövő döntéshozói körében.

Takács Judit, Mocsonaki László és P. Tóth Tamás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából végzett kérdőíves kutatást LMBT-emberek, gyakorlatilag leszbikusok és melegek körében. A vizsgálat megállapítja, hogy a saját nemükhöz vonzódókat „a szocializáció legfontosabb társadalmi színterein a mindennapi társadalmi gyakorlatokban megnyilvánuló – elsősorban a heteronormatív kulturális imperializmus és a rendszerszerű erőszak működésében tetten érhető – strukturális elnyomás sújtja”.

Megpróbáljuk mindezt lefordítani. Iris Marion Young chicagói politikai filozófus öt feltételt különböztet meg, amelyek közül bármelyik teljesülése elnyomást jelent: a gazdasági kizsákmányolás, a társadalmi-gazdasági marginalizáció és az érdekérvényesítési erő hiánya elsősorban gazdasági összefüggésében értelmezi az elnyomást. A kulturális imperializmus és a rendszerszerű erőszak azonban túllépnek ezen. Az előbbi kritérium alapján a meghatározó többségi csoport (jelen esetben a heteroszexuális) egyetemes emberiként állítja be kultúráját, értékeit, hagyományait, amelyektől való eltérés deviancia. Az utóbbi, a rendszerszerű erőszak nem mindig jelent szó szerinti fizikai atrocitást, mert amennyiben a zaklatásnak, megfélemlítésnek és kigúnyolásnak formái általános társadalmi gyakorlattá válnak, akkor már elnyomásról beszélhetünk.

Túlozna a három magyar kutató, bombasztikusra vették a figurát, vagy tényleg ennyire rossz lenne a magyar leszbikusok és melegek helyzete? Lehetséges ez, amikor az ESS 2006-ban mindössze 5,2 százaléknyi magyar tartotta magát hátrányosan megkülönböztetettnek? Az 1122 kitöltött kérdőív és a feldolgozott 150 diszkriminációs történet mindenesetre erre enged következtetni, noha az is látnivaló, hogy a válaszadók maguk jelentkeztek a kutatásra, valószínűleg így többüknek „határozott” véleménye lehetett.

Persze, az is igaz, hogy a fizikai erőszak és az attól való félelem a tavalyi budapesti melegfelvonulás elleni ellentüntetés, majd az azt követő embervadászat (a csőcselék szóhasználatában: „buziverés”) óta lett része az LMBT-k félelmeinek. A 2007-es büszkeségmenet elleni támadást a három kutató is fordulópontnak tekinti, mivel a támadókat nem egyéni megfontolások, hanem szimpla és kollektív gyűlölet vezette. (Az idei büszkeségmenet vagy a meleg szórakozóhelyek elleni atrocitásoknak a kutatásban természetszerűleg még nem lehetett visszhangjuk).

Ezzel együtt terjedelmes kis gyűjteményét olvashatjuk a legkülönfélébb diszkriminációknak. Első pillanatban talán meglepő, de a melegek és leszbikusok többségének (59 százalék) a médiával akadt a legtöbb gondja. De ezen voltaképpen nincs mit csodálkozni egy ennyire erősen mediatizált környezetben. Azon sincs túl sok ámulni való, hogy a politikai szervezetek szerepelnek a második helyen (54 százalék). A magyarországi meleg emancipáció jogi értelemben egyáltalán nincs lemaradva az európaitól, sőt Kelet-Európában a magyar jogalkotás az egyenlősítés „élharcosának” számít. Jövőre már lehetőség lesz az egyneműek regisztrált élettársi kapcsolatára is. Ám időről időre felbukkan egy-egy politikai erő (például a MIÉP, a Jobbik, a KDNP) vagy egy-egy politikus (például Semjén Zsolt) parlamenten kívül és belül, akinek nyíltan homofób (melegellenes) megnyilatkozásaira a fősodorbeli politika csak óvatosan reagál. Az egyenes beszédnek megvan ugyanis a maga kockázata. A magyar homoszexuálisok néhány százalékra tehetők, és egy Tárki kutatás szerint a velük kapcsolatban állók sincsenek többen 8 százaléknál. Van egy kisebbség, amelyet kevesen ismernek, viszont amelyiktől sokan viszolyognak. Ugyan ki ugrana megvédeni őket? Elég a határozott kiállás, és már jön is a levakarhatatlan lebuzizás (a liberális Fodor Gábor és Gusztos Péter tudna erről beszélni).

A legrosszabb a titkolózás (Oldaltörés)

 

Ellentüntetők az idei melegfelvonuláson. Megerősödtek
© Pál Anna Viktória

Ennél sokkal elgondolkodtatóbb, hogy mennyi megaláztatás éri a melegeket az iskolákban meg a munkahelyen. Az LMBT-lét alapdilemmája, hogy a meleg/leszbikus ember mennyire mutathatja meg magát a heteroszexuális társadalomnak. Egyrészt a coming out, a nyilvános kitárulkozás részben megszabadít számos, a kettőséletből eredő görcstől, aminek azonban sokszor nagy ára van: a környezet nyíltan éreztetett ellenszenve, a megbélyegzettség és számos korábbi hetero kapcsolat elvesztése. A magyar társadalom valóban nem könnyíti meg az efféle felvállalását a másságnak. Az iskolai és a munkahelyi közösség még ha nem is teljesen elutasító a melegekkel, természetesnek feltételezi a hetero „tagságot”, magától értetődően mindenkit heteroszexuálisként kezel – és a buzizás ismerősök előtt mindenütt elfogadott.  Eközben az LMBT-témák, ha egyáltalán megjelennek az iskolában, akkor szinte kizárólag csak negatívumként: betegségként, bűnként vagy elfajzásként.

„A nyílt diszkrimináció tapasztalataim szerint ritka. A legrosszabb a titkolózás, illetve annak az emlékezetben tartása, hogy ki előtt kell még titkolózni és ki előtt nem” – summázta tapasztalatait az egyik 37 éves válaszadó fővárosi férfi.

A jelentés szerint tovább keseríti a LMBT-k helyzetét, hogy szemben az egyéb (például vallási, nemzetiségi vagy fogyatékkal élő) kisebbségekkel, náluk a diszkrimináció (a homofóbia) éppen saját otthonukban lehet a legerősebb (36 százalékuknak volt ilyen tapasztalata). Az egyik 21 éves nagyvárosi lánynak azt mondta az anyja: „azt [ne] adja az isten, hogy buzi legyél lányom!” Az apja pedig arról beszélt, hogy a buzikat ki kéne irtani. Egy 28 éves fővárosi nő arról számolt be, hogy amint kiderült leszbikussága, az egyik rokona évekig nem üdvözölte: – Még a végén megfertőzöl! – sápítozott. Egy 20 éves fiatal férfi azt kapta útravalóul nagyszüleitől: „az lenne a legrosszabb, ha buzi lennél”.

Az Esély egy másik témához kapcsolódó írást is közöl Tóth Lászlótól. A szociológus a homoszexuálisok társadalmi megítélésének alakulását vizsgálja a rendszerváltástól napjainkig. Számos állítása igencsak megkérdőjelezhető. Például: „a posztmodern individualizólódás következménye, hogy felértékelődnek az identitásképzés olyan, korábban kisebb jelentőségű alapjai, mint a nemi hovatartozás, az etnikum, a vallás és a szexuális irányultság”. Úgy tudjuk, ezek a posztmodern előtt sem voltak éppen alulértékelve. Bár az is lehet, hogy a szerző itt egyszerűen csak a rendszerváltás utáni változásokról ír, és akkor meg igaza van. Azzal is lehet vitatkozni, hogy tényleg a rendszerváltás vesztesei a leginkább homofóbok, és ha igen, akkor éppen amiatt. Viszont a cikk értő elemzését adja a homoszexuálisok elfogadottságát firtató rendszerváltás utáni közvélemény-kutatásoknak.

Egy 1991-es és egy 1996-os vizsgálat eredményeit összevetve arra jut, hogy öt év alatt a társadalmi tudatban konzervatív fordulat ment végbe. Egyfelől. Ugyanis 28 százalékról 50 százalékra ugrott a homoszexualitást bűnnek vagy betegségnek minősítők aránya. Ugyanakkor nőtt a szexuális irányultságot emberi jognak elfogadók köre (8-ról 14 százalékra). A konzervatív fordulatot valószínűsíti az is, hogy míg első alkalommal csak minden nyolcadik válaszadó korlátozta, szabályozta volna állami, jogi eszközökkel a melegek életét, öt évvel később már minden harmadik. De ezzel szemben is állnak adatok. Ugyanis míg 1991-ben 69 százalék tekintette elutasítandónak a homoszexualitást, addig 1996-ban már 45 százaléknyian elfogadták vagy tudomásul vették azt.

„Miközben tehát növekedett a társadalmi tolerancia […], ezért a melegeknek azt az árat kellett fizetniük, hogy a társadalom olyan embereknek tekinti őket, akiket […] el kell különíteni a társadalom »normális« részétől” – összegzi a kilencvenes évtized változásait Tóth. A kutató alapvetően pozitívnak látja a történéseket.

2001 márciusában Székesfehérváron 870 fős mintán vizsgálták a helyi pártpreferenciákat és a politikai orientációkat. A kutatásban rákérdeztek az azonos neműek párkapcsolatainak megítélésére is. És kiderült, hogy „a konzervatív kurzus [ne feledjük, akkor Orbán Viktor kormánya volt hatalmon] nem gyakorolt érzékelhető hatást a melegek társadalmi elfogadottságára”. Ezzel együtt jelentős különbségek voltak a politikai önbesorolások vagy a pártpreferenciák alapján. A baloldali szavazók toleránsabbak, a liberálisok nagyon toleránsak voltak szemben a konzervatív értékrendűekkel. Ez nem meglepő. Az viszont igen, hogy a Fidesz szavazóinál nem csak az SZDSZ vagy az MSZP hívei voltak kevésbé homofóbok, de még a kisgazdák és a MIÉP-esek is. Ez utóbbi bennünk ugyan kétségeket ébresztett az adatok megbízhatóságát illetően, de hát higgyünk a szakembernek.

Sokkal fontosabb viszont, hogy az ezredfordulóra beállt a magyar társadalom LMBT-ékkel kapcsolatos toleranciaszintje. „Innen egy általános elfogadottság felé továbblépni feltehetően hosszú távú és nehéz feladat lesz” – szögezi le Tóth László.

Ezt a szerző több adatfelvétellel is bizonyítja. Most csak egyetlenre hivatkozunk, amelyet a szociológus nem idézhetett, lévén, hogy azt múlt héten publikálták. A Medián eredményei szerint a melegtüntetés elleni erőszakos fellépésért a magyar közvélemény 44 százaléka a büszkeségmenet szervezőit nagymértékben felelősnek tartja, míg 28 százaléka kismértékben. A többség „rendpárti” attitűdjét jellemzi az is, hogy a válaszadók 68 százaléka szerint a melegeknek nem kellett volna felvonulniuk, mert ezzel provokálták az ellentüntetőket. A Medián azt is valószínűsíti, hogy a közvélemény többsége nem támogatja a melegek látványos emancipációját, de egyébként elutasítja a melegekkel szembeni erőszakos fellépést is. Az elfogadásért folytatott látványos akciók eddig visszafelé sültek el: Szetey Gábor megmutatkozását és a tavalyi melegfelvonulást követően a korábbi 29-ről 34 százalékra, az idei „balhé” után pedig 42 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a „homoszexuálisok életét korlátozni, szabályozni kell állami, jogi eszközökkel”.

Úgy tűnik azonban, ahogyan erősödik a homofóbok tábora, úgy nő és válik mind tudatosabbá a homofiloké is. Az átlagnál jelentősen fiatalabb, iskolázottabb, urbanizáltabb, szabadelvűbb és világiasabb mintával vettek fel 2006 nyarán egy online kutatást. Az egész magyar társadalomra korántsem reprezentatív vizsgálat valamit visszaadhat arról, hogyan vélekednek a jövő döntéshozói. A kép reménykeltő. „Az bizton kijelenthető, hogy a mai és holnapi véleményformáló értelmiség és a legmagasabb társadalmi státuszúak (ezért a társadalom több tagjának mintát nyújtók) körében a homoszexualitás olyan szexuális variáns, amihez nem szabadna társadalmi hátrányoknak kapcsolódniuk” – szögezi le Tóth László. Meglátjuk, milyen lesz, ha valóban döntéseket kell hozniuk.

(Esély, 2008/3)

Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

András herceg már bánja, hogy egy elítélt szexbűnöző otthonában szállt meg

Ítélet született a körúti homofób támadás ügyében

Ítélet született a körúti homofób támadás ügyében

Így néz ki a világ első vaginamúzeuma

Így néz ki a világ első vaginamúzeuma

Scorsese három és félórás gengsztertemetést rendezett a Netflixnek

Scorsese három és félórás gengsztertemetést rendezett a Netflixnek

Bankot gyújtottak fel a párizsi tüntetők, a rendőrség könnygázzal oszlatott

Bankot gyújtottak fel a párizsi tüntetők, a rendőrség könnygázzal oszlatott