Eb-előeste: szeressen bele a D csoportba velünk!
16 csapat, 16 alkalmi blogger, 16 kötődés. A hvg.hu garantáltan szubjektív előzeteseket és kommentárokat közöl az ukrán-lengyel foci-Eb mindennapi meccsbetevőihez. Újságíróink és társszerzőink nem nyomják el szurkolói énjüket. Lesz tehát mibe belekötni. Most a D csoport vezérszurkolói is beköszönnek.
Pénteken kezdődik a foci-Eb, amire a hvg.hu a meccsek közvetítésén kívül szubjektív elemzésekkel is készül. Tizenhat alkalmi blogger fogja képviselni a tizenhat csapatot lelkes szurkolóként a meccsek előtt és után. Az A, B, és C csoport vezérszurkolói már beköszöntek, most a D csoportosokon a sor.
Stiller Ákos: Hajrá, K-Európa!
"A győzelem kötelező,
Soha ne legyél önző!
Az ukrán focinak nincs párja,
Ha kekeckedsz elzárjuk a gázt már ma!"
Tegye fel a kezét, aki ismeri az ukrán focit! Na ugye. Senki. Én sem. (Ha ön vagy környezete megbántva érzi magát, kérjük, használja anyázásra a cikk alján meghúzódó kommentfelületet.) Mégis nekik drukkolok. Aminek rögtön több oka is van. Az egyik nagyon triviális: a németeknek nem lehet. A szerkesztőségből már valaki elvitte a németeket. Aki hamarabb ébred, nyugatabbra jut. Így maradtunk egymásnak Ukrajnával, és valljuk be őszintén, ez jól is van így.
Ukrajna két okból is rendkívül szimpatikus lehet nekünk:
1. A nemzeti válogatott első meccsét velünk játszották, és meg is vertük őket szépen (3-1).
2. Véghezvitték azt, amire mi mindig is vágytunk: építettek stadionokat, megszerveztek egy komplett bajnokságot, csak hogy végre kijuthassanak az Eb-re. (Bár azt hozzá kell tenni, hogy a 2006-os világbajnokságon rendkívül sokáig jutottak, végül az olaszoktól kaptak ki a negyeddöntőben, de Eb-részvétel idáig nem volt.)
Már csak ezekből is látszik: a fociból mindig is hiányzó kelet-európai mentalitást ki is képviselhetné jobban, mint Ukrajna? Az egekbe felvitt kijevi szobaárak a balatoni szezon legszebb időszakaira emlékeztetnek, a Julia Timosenko börtönbüntetése miatt tiltakozó nyugati vezetők és az ország megítélésének rohamos romlása a külföldi sajtóban pedig testvéri szeretetet gyújthatnak szívünkben.
És vegyük elő nyugodtan a racionális érveinket is a zsákból, kinek hiányzik egy feldühödött szomszéd? Ki tudja, ha nem jut tovább Ukrajna minimum a csoportkörből, akkor lehet, hogy télen az orosz gáz sem jut tovább Európába. Egy Eb-győzelem viszont nemcsak 13 millió dollárral gazdagítaná a fociválogatottat, hanem végre a vicceskalapos határőrök is lehet, hogy egy nagyobb mosollyal ajándékoznák meg a Kárpátaljára utazókat az útlevélbe előzékenyen becsomagolt 10 eurós baksis átvételekor.
Amúgy meg állítólag van egy csomó (3) kifejezetten jó focistájuk is. Állítólag. Majd kiderül.
Barsi Zoltán: Készülj Európa, mi leszünk a bajnokok!
Gör dig redo kommer vi vara mästare av Europa - de erről majd később. A következő hetekben a svéd csapatért élek és halok majd.
Az azonban jó kérdés, hogyan lettem pont az ő vezérszurkolójuk. Utólag visszagondolva egyenes út vezetett idáig. Szolnokon nevelkedve a labda szeretete adott volt, a város színei pedig (kék-sárga) eleve predesztináltak arra, hogy északi barátainknak szurkoljak.
A következő lépés az azóta szállóigévé vált kommentátori megjegyzés, amelyben a tehetséges fiatal sportriporter ilyet szólt: “Beáll a kapuba, s véd”. Akkor, ott én úgy éreztem, egy olyan országot, melynek kárára ilyen szörnyű szóviccet el lehet sütni, szeretnem és támogatnom kell. A hegyek szeretetét valószínűleg a családi utazások ültették el bennem, még akkor is, ha csak a közeli Szlovákiáig jutottunk. A Tátra is szép, onnan pedig már csak egy ugrás a csendes örömök földje. Mert ugye hogy kezdődik a svéd himnusz? “Du gamla, Du fria, Du fjällhöga nord Du tysta, Du glädjerika sköna!” - ami annyit tesz: “Ó, te jó öreg, szabad, hegyekkel szabdalt északi föld, Te csendes, örömökkel teli szépség!”
Egy szó mint száz, most úgy érzem az ukrán-lengyel foci Eb előtt, hogy nincs olyan csapat, amely ellen ne vehetnénk fel sikerrel a harcot. Lehet a csoportunkban a házigazda Ukrajna, az örök vesztes Anglia és a mostanában rendszeresen leszerepelt Franciaország, nem lehetetlen a küldetésünk, hogy túléljük a csoportkört. Közeli barátom beszámolójából pedig azt is tudom, hogy noha nem egy bratyizós nép a svéd, mindig lehet velük inni egy hatalmasat és soha nem hagynak bajban. Ez a két dolog végérvényesen biztossá teszi, hogy meg is nyerhetjük az idei tornát.
Ami engem illet, megteszek mindent a sikerért. Svéd kajákat eszem, svéd szörpöt iszom, svéd zenét hallgatok, valami sárgát mindig aggatok magamra, ameddig versenyben van szeretett csapatom. Jöhet itt vers, távolságtartó élménybeszámoló, érzelmekkel átitatott visszatekintés és az ellenfeleket kulturáltan megsemmisítő csapás.
Amikor ezeket a betűket pötyögöm, már odáig jutottam, hogy alig várom a végtelenül szimpatikus Zlatan és a többiek kifutását a szép zöld gyepre, ami ugyan nem Felsőpakonyból érkezik, de biztosan nekünk kedvez majd. Nos, tehát fiúk, ti ott kék-sárga mezekben, ne feledjétek himnuszunk utolsó sorát: “Nej, jag vill leva jag vill dö i Norden” - “Nem, én északon akarok élni és halni”. Ahogy az elején is mondtam: Készülj Európa, mi leszünk a bajnokok! Hajrá svédek!
Ligeti et Nagy: Menni vagy meghalni
Az ellenfeleinknek van egy rossz hírünk: nem félünk senkitől. Van egy jó is: tőlünk sem kell félni, senkinek.
Egy régi szakmunkából, Georges-Louis de Buffon Értekezés a stílusról című akadémiai székfoglalójából tudjuk, hogy a stílus maga az ember, Franciaország pedig a stílus maga: veszélyes és önveszélyes, meghökkentő és ellenszenves, felemelő és elviselhetetlen. A stílus valami olyasmi, ami soha nem megy ki a divatból, ugyanolyan rejtély, mint a futballtörténelem Ulyssese, a Zinedine Zidane-Marco Materazzi affér.
A világ legvadabb násztáncát sok millióan látták, és majdnem ugyanennyien azóta sem értik. A közvélekedés szerint a Zidane-egyenletnek nincs megoldása, racionális magyarázata. Most elmondjuk, mi történt. Amikor Zidane lefejelte Materazzit, elveszett a döntő, ám Franciaország felnőtt. Ez a mozdulat lett Zidane mélyen a földbe elásott műtárgya, a futball 180 évre titkosított fejezete, miközben nincs benne semmi felfoghatatlan. Materazzi úgy cselekedett, mint minden céltudatos, számító futballista, Zidane úgy, mint ennek a játéknak az istene. Amikor az istent sérelem éri, bosszút áll, akkor is, ha ezzel nemzeti katasztrófát okoz. C’est la vie.
Könnyedek és szellemesek vagyunk, világ- és Európa-bajnokként jól tűrjük, ha viccelődnek velünk. Elegánsan viseljük, ha azzal heccelnek, hogy nemcsak a szánkba vesszük a csigát, hanem meg is rágjuk, sőt, le is nyeljük. Tűrtük, amikor az 1958-as legendás válogatottunkat, amelyben szinte csak fehér bőrű játékosok szerepeltek, képpárba állították a 2006-ossal, amiben viszont szinte csak színes bőrűek játszottak, ám a kép alá nem a neveket írták, hanem ezt: „Időjárásváltozás”.
Mindenki előtt ismert, rettegett, ezért az ellenfeleink által leginkább gyűlölt fegyverünk a multikulturalizmus, van hozzá néhány bon mot is: nos diférrences nous unissent, azaz a lehető legszabadabb fordításban: abban vagyunk egyformák, hogy különbözünk egymástól. Játékosaink szíve felett a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) címerébe hímezve rohan, szerel, cselez, fejel, lő és ünnepel kilencven percig ez a mondat. Ha számításaink mégsem jönnének be, a világ második legokosabb balhátvédje a legutóbbi szégyenletes szereplésen megismert módon ismertetni fogja a kudarc okait.
Franciaország jól szabott átmeneti kabátként borítja be Európa testét. Híveinket nem érdekli, hányszor keveredtek kabátlopási ügybe, minket pedig maga a kabát se nagyon. Annál inkább a róla megszerezhető gombok. Leszedtük, mindaddig csiszolgattuk, ragasztgattuk és rakosgattuk őket, amíg az asztalra kifutott a világverő csapat: Carnus – Janvion, Blanc, Trésor, Bosquier – Ginola, Platini, Zidane, Makelele – Cantona, Henry.
Ha így állnánk fel, bárkit legyőznénk, de mivel ennek az illuzórikus csapatnak Marcel Proust a szakvezetője, az utódokkal bármi megtörténhet. A csoportmérkőzéseket követő összes időpontra, valamennyi járatra foglaltunk repülőjegyet, hazafelé. De addig is: Marcher ou mourier. Minél tovább menni, minél később meghalni. Franciaországot mindig minden megoldás érdekli. Allez les bleus!
Baló György: Come on, England
Andy Carroll. Center. A Fernando Torresért a Chelsea-től kapott 50 millió fontból 35 millió fontot – brit játékosért csúcs – adott érte a Liverpool a Newcastle-nak. Ez jó másfélszerese Luis Suarez vételárának (Ajax-Liverpool). Andy Carrol a Liverpool kispadjának legdrágább törzsvendége volt a szezonban. Többnyire csereként okozott csalódást. 42 meccsen hat gól. 6. Csapata a Liverpoolban kimondhatatlan nyolcadik helyen végzett. Az Eb-n övé az angol válogatott 9-es meze.
Stewart Downing. Középpályás, szélső. Érte 20 milliót adott a Liverpool 11 hónapja. Végigjátszotta a bajnokságot. Gól nélkül. Az Eb-n övé az angol válogatott 19-es meze.
Érdekes?
Aki ezért a két játékosért 55 millió fontot adott, játékosként liverpooli legenda: a skót Kenny Dalglish 2011-ben hároméves szerződéssel lett másodszor is a Liverpool menedzsere. A három évből egy lett: egy hónapja a klub amerikai tulajdonosai elköszöntek tőle.
…Come on England – ezt fogják énekelni az angol szurkolók – ha igaz, legfeljebb néhány ezren a nagy tornákon szokásos néhány tízezer helyett –, akik a brit médiából rájuk zúduló aggodalom, féltés, lebeszélés, elriasztás – ukrán és lengyel futballhuligánok – ellenére ott lesznek az angolok Eb-meccsein. Az angol keret több fekete játékosának családja közölte, nem utaznak az Eb-re.
…Come on – ezt legalább kétféleképpen lehet hangsúlyozni. Az egyik azt mondja: gyerünk, hajrá! A másik: ugyan…felejtsd el…eszedbe ne jusson…legyintés…
Tessék majd választani. Ellentmondások leltára. Ha jól szerepelnek, megtapasztalhatjuk az angol futball végtelen erejét és mélységét. Ha égnek, mint a legutóbbi vb-n, megértjük, miért nem angolok – hanem belgák, spanyolok, elefántcsontpartiak, hollandok, portugálok, brazilok, a lista hosszú – a világ legnépszerűbb bajnoksága, a Premier League főszereplői. Megjegyzendő: Anglia az egyetlen Eb-résztvevő, amelynek mind a 23 játékosa otthon játszik. (Az ír keretből senki nem ír klub játékosa, a svéd keretből hárman játszanak otthon, a többiek 13 ország bajnokságában.)
Anglia kérdése az is, lehet-e vagy félcsapatnyi sérült kulcsembert pótolni. Akik szerint a bajnokság B csapata képviseli Angliát, némi túlzással arra is gondolnak, hogy válogatott mezben ismerhetünk meg játékosokat, akik a bajnokság jó részét a kispadon töltötték. (Ilyen Andy Carroll – ha játszatják.) Vagy sokat játszottak, de csalódást okoztak. (Stewart Downing.) A válogatott keretbe mégis bekerültek.
S van egy verseny, amit hivatalosan ugyan nem írtak ki, de sokak fejében létezik: Anglia lesz jobb az Eb-n, vagy az olimpián induló brit csapat, a Team GB, amelyben az angolokon kívül skót, walesi és észak-ír játékosok is szerepelhetnek.
…Az angol Eb-bonyodalmak máig tartó és máig vitatott szakasza tavaly ősszel kezdődött. John Terry, a válogatott kapitánya – hivatalosan ma sem ismert, de brutálisnak mondott – rasszista megjegyzést tett Anton Ferdinanra, a Queens Park Rangers játékosára. (Anton Ferdinand bátyja Rio Ferdinand, a Manchester United sokszoros válogatott védője. Ferdinand és Terry sok válogatott meccsen játszottak együtt. Terry egy korábbi ügye miatt egy évre már elvették tőle a kapitányságot, akkor éppen Rio Ferdinand került a helyére.) Terryt most bíróság elé idézték, az első tárgyalás az Eb után, júliusban lesz. A futballrasszizmus elleni harcban élenjáró angol szövetség közölte, Terry nem maradhat kapitány. Fabio Capello, az olasz szövetségi kapitány ezt nem fogadta el. A vitát a szövetség nyerte, Capello lemondott.
A szövetség angol utódot keresett. Kissé hosszasan. Májusig. És lett meglepetés: a konszenzusos jelölt Harry Redknapp, a sikeres Tottenham-menedzser helyett - Roy Hodgson futott be. (Ő éppen Kenny Dalglish előtt bukott el a Liverpoolnál.)
Hodgson a bajnokság végén hirdetett Eb-keretet. A 23 játékosból négy csatár.
Mind a 23-an nagyon fáradtak: bajnokság – 38 meccs –, FA-kupa, Liga-kupa, európai kupák…
Az Eb előtt brutális sérüléshullám a védelemben és a középpályán: kiesik Frank Lampard, Gary Cahill, Gareth Barry, Michael Dawson, Chris Smalling, Jack Wilshere.
A kapitány: az egész szezonban szerényen teljesítő, önmagához képest tartósan formán kívüli Steven Gerrard. Akinek 32 évesen ez az utolsó esélye lehet a válogatottban.
A keret tagja John Terry. Rio Ferdinand – nem. (A védelem kulcsembereinek kiesése után sem hívja őt Hodgson.) Ez máig vitatéma. Nem elég jó, vagy – inkább ne játsszon együtt a testvérét állítólag inzultáló Terryvel a védelem közepén?
Eredményhirdetés majd az Eb-n. És utána, a bíróságon.
Addig is: Come on, England.
A HVG hetilap is foglalkozik e heti lapszámában a pénteken kezdődő foci-Eb-vel, többek között helyszíni riporttal, esélylatolgatással, és felidézik, milyen volt korábban az, ha keleti házigazdája volt a labdarúgó-bajnokságnak.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
