Leclerc megtörte Verstappen sorozatát Monacóban
A háromszoros világbajnok holland eddig az összes időmérőt behúzta, most a ferraris riválisa a hazai pályáján gyorsabb volt nála.
A háromszoros világbajnok holland eddig az összes időmérőt behúzta, most a ferraris riválisa a hazai pályáján gyorsabb volt nála.
Fabrizio Romano szerint a német Hansi Flick válthatja.
Arról, hogy az NB III-ban pályára lép-e a csapat, jövő héten születik döntés.
A Liverpool magyarja dj-ként is kipróbálta magát.
Orosz Pál szerint hosszú távra terveztek a szerb edzővel, „de az élet közbeszólt.”
Az edzői visszaélés nemcsak egy sportoló teljesítményére van hatással, hanem a mentális egészségére is. Minél több sportoló hozza be a témát a közbeszédbe, és veszi rá a környezetet – a szövetségeket, a klubokat, az edzőtársadalmat – a cselekvésre, annál inkább beszűkül a tere a visszaéléseknek.
Május végén Barcelonában, június elején Monacóban vesz részt meghívásos nemzetközi versenyen Milák Kristóf.
Az olimpiai bajnok kajakos klubja is vizsgálja az ügyet.
A Die Aktuelle tavaly áprilisban a címlapján harangozta be a Formula–1-es legendával készült „interjút”.
Ötvenegy meccs után állították meg Xabi Alonso csapatát, a második legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.
De, igenis lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, állítja Benedek Szabolcs író, aki egykor volt rajongásáról, kedvenc magyar labdarúgócsapatáról, és annak két emlékezetes mérkőzéséről beszél Életem meccse sorozatunkban. Nagy Imre és Marco Rossi egy visszaemlékezésben.
A miniszterelnök lózungokat pufogtatott, Mészáros meg állta a számlát.
Mauricio Pochettino szerződését közös megegyezéssel bontották fel, pedig a jól sikerült bajnoki hajrá alapján úgy tűnt, lehet jövője az együttműködésnek.
A korábbi nehézsúlyú világbajnok egy pénteki gála miatt utazott Budapestre, kedden a BVSC-Zugló növendékeit tanította a bokszzsák helyes használatára.
A szerb szakvezetőnek 80 millió forintot, négyhavi fizetését kellett kifizetnie, hogy egyoldalúan felbonthassa szerződését. Új csapata, a Szpartak Moszkva ezt később megtéríti számára.
Az angol válogatott még csak a bő keretét jelentette be, Portugália már a végleges, 26 fős névsort tette közzé.
Jenthe Biermans azt a szakaszt még teljesítette, aztán kiszállt a versenyből.
A német válogatott kulcsembere karrierjének egyik utolsó meccsét játszhatja Magyarország ellen az Eb-n.
Az indulás napján sokáig kellett várni a végső döntésre.