"Szerencsére jól vagyok, nem panaszkodhatok az egészségi állapotomra, persze 30 évvel ezelőtt jobban éreztem magam. Télen a sok hólapátolástól például begyulladtak a forgóim" - mondta a világszerte elismert Aranycsapat egyetlen vidéki klubban futballozó játékosa.

Buzánszky arra a kérdésre, nem bánja-e, hogy nem szerepelhetett a kor két nagy budapesti csapatában, az akkoriban világhírű Bp. Honvédban vagy MTK-ban, azt válaszolta, mivel Dorogból is bekerült a válogatottba és ott jól érezte magát, így "vidéki gyerekként" nem vágyott a fővárosba, pedig lett volna rá lehetősége. Elárulta, később sem tudott elszakadni Dorogtól, ugyanis 1968-ban havi 4000 dollárért Iránba hívták edzőnek, de inkább lemondta, s a helyi csapat trénere maradt.

"Számomra Budapest Dorog külvárosa" - mondta Doroghoz fűződő kapcsolatáról Buzánszky. A település jövő szombaton újabb elismerésben részesíti díszpolgárát, ugyanis róla nevezik el a helyi futballstadiont. A Kazalnak becézett hátvéd a Buzánszky-Lóránt-Lantos összetételű hátvédhármas leggyorsabb tagja volt. Nemcsak a szerelésben és a védőmunkában tűnt ki, hanem az ellentámadások indításában is. Bátran vállalt előretöréseket, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be.

"Bántó, hogy Grosics Gyulával nem vagyunk a Nemzet Sportolói. Minden elismerést megkaptunk, de úgy látszik, mi csak a nemzet napszámosai lehetünk" - utalt arra Buzánszky, hogy az 1953-ban a Wembleyben az angolok felett világraszóló 6-3-as diadalt aratott Aranycsapat még két élő játékosa nem tagja a kitüntetettek 12 fős csoportjának.

Buzánszky arról is beszélt, hogy nem tud elszakadni a futballtól, s ott segít, ahol csak tud, számos meghívásnak tesz eleget, amelyeken népszerűsíti a labdarúgást és élménybeszámolót tart "a Vereckei-hágótól egészen Sopronig". Megjegyezte, tavaly 178 napon vett részt valamilyen hivatalos eseményen, ebből 48 napot külföldön. Hozzátette, az élvonalbeli mérkőzéseket már csak televízióban követi, de ha teheti, akkor a válogatott meccseit élőben nézi meg.