Azt mondja Joan Jané, a kínai női csapat spanyol szövetségi kapitánya – aki 1996-ban hazája férfiválogatottját kormányozta olimpiai aranyéremig –, hogy neki egy baja van a nőkkel (mármint a játékosokkal): túlzottan nagy izgalmi állapotban játszanak. „Emiatt aztán szinte mindig gyorsan akarnak dönteni, ám hiába akarnak jót, ez többnyire rosszul sül el. Naponta tízezerszer mondom el nekik, tegyék nyugodtan a dolgukat, ne kapkodjanak, a meccsen többnyire a szívük diktál. Pedig az agyukkal kellene elsősorban játszani.”

MTI / Kovács Tamás

Csak azért idézem, mert mintha női együttesünk tagjait szintén elvitték volna az érzelmeik a spanyolok ellen – és nem is hozták őket úgymond vissza a meccsbe. Nem akarnám a legszebb laurencziádákat idézni (na csak egyet: „azért veszítettünk, mert a játékosok személyi száma kettessel kezdődik”), Merész András is inkább úgy fogalmazott: „Átbeszéltük a mérkőzés előtt, mit és hogyan fogunk csinálni, ehhez képest az esetek nyolcvan százalékában mást csináltunk. Az első emberelőnyt belőttük, ahogy kell, a következő négyben viszont olyan dolgok történtek, amiről még csak szó sem volt. Utána megint néhány jó megoldás, majd megint teljes káosz. Nem értem, miért történt így, de állítom, hogyha most megkérdeznétek a játékosokat, ők sem tudnák igazából megindokolni.”

A kapitány később azt fejtegette, hogy amikor hátrányba kerül a csapat, különösen elkezdenek tombolni az érzelmek, valószínűleg ilyenkor térünk le a helyes útról. Amihez hozzátehető: a női lélek kiszámíthatatlansága valóban dominálhat, hiszen míg a világ legjobbjai, az amerikaiak ellen egy pillanatra sem lankadtak a mieink, bár ott is állandóan csak üldözték az ellenfelet, addig a spanyolokkal szemben valahogy végig érezhető volt, ez most nem fog menni.

A végén persze – hölgyekről van szó – csaknem egyenlítettünk a semmiből, ám azért az iksz, valljuk be, nem lett volna teljesen megérdemelt.

MTI / Kovács Tamás

Egyébként meg szinte mindegy is, hányadik helyen zártuk a csoportot, az ausztrál-orosz-olasz hármasból bárki nehéz, míg a britekre nem igazán volt esélyünk az amerikai vereség után. Az mondjuk jó, hogy nem az ausztrálok jönnek, ők még Casanovát is szétszedték. Már nem a legendás nőcsábászt, hanem Elisát, az olasz centert. Aki még nem látta, annak nehéz elmagyarázni... Szóval, Casanova egy hegyomlás jellegű hölgyemény, több mint egy mázsa, irdatlan kiterjedés – a parton amúgy egy tünemény, de őt megfogni centerben... Az ausztráloknak sikerült, ők nem megfogták, széttrancsírozták, a bírók meg hagyták. A két tengerentúlival ezért nehéz: női szinten már gyilkolásnak számít a védekezésük, különösen az ausztráloké.

MTI / Kovács Tamás

Az oroszokkal szemben sem lesz sokkal egyszerűbb persze, hatalmas fegyelemre lesz szükség – ami például szinte teljesen hiányzott a spanyolok ellen –, az oroszok ugyanis a mezőny legszínesebben támadó alakulata, egészen zseniálisan csinálják a kontrázást, sokat vabankolnak, hátul viszont sebezhetőek. Igazi orosz rulettet lehet játszani velük, itt egy lövés, ott egy fordulás, és gyerünk... Csak ők ebben jobbak, úgyhogy észnél kell lenni a nagy rohanásban.

Januárban, az Európa-bajnokság bronzmeccsén, majd a trieszti olimpiai selejtezőben megmutatták a lányok, képesek e nem kis feladat megoldására.

Ha most is megteszik, négyben vannak az olimpián. Minden további már fantasztikus ráadás.