szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ötszörös győztes, világelső svájci Roger Federer három sima a szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Donald Young ellen New Yorkban az év negyedik, utolsó Grand Slam-tornájának, az amerikai nyílt teniszbajnokságnak a nyitófordulójában.

Egyelőre nem történt meglepetés a férfiaknál a 9.4 millió dollár összdíjazású, amerikai nyílt teniszbajnokságon. Szinte az összes kiemelt érvényesítette a papírformát, mindössze a 22. helyen rangsorolt német Florian Mayer búcsúzott idő előtt, miután feladta a párharcot 6-3, 6-2, 3-2-nél a hazai pályán teniszező Jack Sock ellen.

A világelső Federer szintén amerikai játékos ellen mérkőzött, az ő ellenfele Donald Young volt. Összeségében igen sima mérkőzésen van túl, hiszen alig több mint másfél órát töltöttek a kemény borításon. Végül 6-3, 6-2, 6-4-re győzött a 17-szeres Grand Slam győztes Federer, akinek következő ellenfele a német Björn Phau lesz a második köben.

A harmadik helyen kiemelt Andy Murray, több időt töltött a pályán, ám kevesebb játékot vesztett, mint svájci riválisa. Az orosz Bogomolov ellen végül 6-2, 6-4, 6-1-es könnyed győzelmet aratott, és készülhet a horvát Ivan Dodig elleni második fordulós mérkőzésre.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:
--------
Federer (svájci, 1.)-Young (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4 
Murray (brit, 3.)-Bogomolov (orosz) 6:2, 6:4, 6:1
Cilic (horvát, 12.)-Matosevic (ausztrál) 5:7, 2:6, 6:4, 6:2, 6:4 
Simon (francia, 16.)-Russell (amerikai) 7:6 (7-4), 3:6, 5:7, 6:4, 6:1
Nisikori (japán, 17.)-Andreozzi (argentin) 6:1, 6:2, 6:4 
Sock (amerikai)-Mayer (német, 22.) 6:3, 6:2, 3:2-nél Mayer feladta  
Fish (amerikai, 23.)-Go (japán) 7:6 (7-3), 7:6 (7-2), 6:3
Granollers (spanyol, 24.)-Kudla (amerikai) 6:3, 4:6, 6:3, 7:6 (7-2) 
Verdasco (spanyol, 25.)-Machado (portugál) 6:1, 6:2, 6:4
Lopez (spanyol, 30.)-Haase (holland) 6:3, 7:5, 6:2 
Chardy (francia, 32.)-Volandri (olasz) 6:3, 6:4, 6:3
Zopp (észt)-Isztomin (üzbég) 3:6, 6:3, 6:3, 7:5               
Klizan (szlovák)-Falla (kolumbiai) 6:4, 6:1, 6:2           
Phau (német)-Authom (belga) 6:2, 4:6, 6:4, 7:6 (7-5)                  
Cipolla (olasz)-Kavcic (szlovén) 6:4, 7:6 (7-5), 3:6, 6:3           
Brands (német)-Ungur (román) 7:6 (7-4), 6:4, 7:6 (7-5)           
Ebden (ausztrál)-Ito (japán) 7:6 (7-9), 6:3, 6:2   
Mathieu (francia)-Andrejev (orosz) 2:6, 4:6, 7:6 (7-1), 7:6 (7-4), 6:1
Ramos (spanyol)-Ginepri (amerikai) 6:7 (3-7), 7:5, 6:4, 6:0   
Davigyenko (orosz)-Pella (argentin) 7:5, 3:6, 6:4, 6:2         
Smyczek (amerikai)-Reynolds (amerikai) 1:6, 6:4, 6:2, 4:6, 6:4   
Dodig (horvát)-Morija (japán) 6:0, 6:1, 6:2                            
Blake (amerikai)-Lacko (szlovák) 7:5, 6:2, 3:6, 6:3  

nők:
----
Azarenka (fehérorosz, 1.)-Panova (orosz) 6:0, 6:1
Kvitova (cseh, 5.)-Hercog (szlovén) 7:6 (8-6), 6:1   
Li (Li, kínai, 9.)-Watson (brit) 6:2, 6:3  
Bartoli (francia, 11.)-Hampton (amerikai) 6:3, 7:6 (7-5)
Safarova (cseh, 15.)-Oudin (amerikai) 6:4, 6:0 
Cirstea (román)-Lisicki (német, 16.) 4:6, 6:2, 6:2    
Pavljucsenkova (orosz, 17.)-Hantuchova (szlovák) 6:4, 7:6 (7-1)
Pliskova (cseh)-Goerges (német, 18.) 7:6 (7-4), 6:1
Petrova (orosz, 19.)-Gajdosova (ausztrál) 6:3, 7:6 (7-3) 
Clijsters (belga, 23.)-Duval (amerikai) 6:3, 6:1 
Wickmayer (belga, 25.)-Glushko (izrael) 7:5, 6:2 
Cseng (Zheng, kínai, 28.)-Razzano (francia) 4:6, 6:2, 0:0-nál Razzano feladta  
Lepchenko (amerikai, 31.)-Johansson (francia) 6:3, 3:6, 7:5  
Flipkens (belga)-Zahlavova Strycova (cseh) 6:3, 3:6, 6:3
Mladenovic (francia)-Erakovic (új-zélandi) 7:5, 6:4                
Parmentier (francia)-Krajicek (holland) 6:2, 6:4              
Rybarikova (szlovák)-Hszie Szu-vej (tajvani) 6:3, 2:6, 6:3                 
Robson (brit)-Crawford (amerikai) 6:3, 7:6 (8-6)     
Cornet (francia)-Gibbs (amerikai) 7:5, 6:3                 
Rodionova (ausztrál)-Cohen (amerikai) 6:3, 6:0     
Burdette (amerikai)-Bacsinszky (svájci) 6:4, 6:3 
Gallovits-Hall (román) - Vögele (svájci) 7:5, 6:4                 
Dominguez Lino (spanyol)-Karatantcseva (kazah) 6:4, 6:1           
Halep (román)-Benesova (cseh) 7:5, 7:6 (7-5)                 
Oprandi (svájci)-Petkovic (német) 6:2, 7:5 
Minella (luxemburgi)-Rogowska (ausztrál) 6:2, 3:6, 6:3                
Wozniak (kanadai)-Cadantu (román) 6:0, 6:3

korábban közölt eredmények:

Stosur (ausztrál, 7.)-Martic (horvát) 6:1, 6:1
Dellacqua (ausztrál)-Curenko (ukrán) 6:2, 6:3
Tatisvili (grúz)-Foretz Gacon (francia) 6:2, 6:0

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!