Azt mondja Paksy Tímea, „szeretem Magyarországot, de nem annyira, hogy éhen haljak". Két éve nem kapott fizetést az MTK-tól – teszi hozzá.

Deutsch Tamás egy nyilatkozatában ezt nem is vitatja, de azért először másról beszél: „Hangsúlyozni szeretném, hogy Paksy Tímeának nagy tisztelője vagyok” – mondja, és ha egy felelős magyar sportvezető azzal kezdi, hogy valamelyik sportolónak nagy tisztelője, akkor az rosszat sejtet, az a sportoló alighanem lemaradt a fizetési listáról. Pont így is van, de Deutsch szerint nagyon is jogszerű, hogy Paksy nem kap fizetést: "két éve elhagyta az MTK-t, és abban állapodtunk meg, szóban és írásban egyaránt, hogy a szerződése megmarad, de csak akkor kap tőlünk juttatást, ha eléri a kitűzött eredményeket. Ez sem tavaly, sem idén nem történt meg, s bár a csalódottságát megértem, kijelentem, hogy a klubnak semmilyen tartozása nincs felé."

Ez jó kis szerződés: van egy versenyző, egy világklasszis, akinek olyan szerződése van, hogy kap pénzt, de csak akkor, ha kijut az olimpiára. Ha nem, akkor nem kap. „Paksy egyéni szerencsétlensége, hogy Benedek Dalmával együtt három olimpiáról is lemaradt" – magyarázza  Deutsch Tamás.

Most Benedek is, Paksy is külföldre tart, de amint látom, a sportvezető nem lát ebben semmi különöset, aki nem jut ki az olimpiára, az menjen, amerre lát: "A kajak-kenu speciális sportág, minden világversenyen csak egy-egy versenyző szállhat vízre, miközben akár két-három-négy olyan magyar is van, aki dobogón lehetne. Érthető, ha valaki máshol keresi a boldogulást".

Volt sportminiszter, volt MOB-elnök

null

És ott van a Solti-affér

Na igen ám, de itt van akkor Fábiánné Rozsnyói Katalin, és a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyest háromnegyed részben alkotó Pauman Dániel, Kulifai Tamás és Tóth Dávid, ők is mind MTK-sok, ők se kaptak fizetést, nekik talán mégsem lehet mondani, hogy fel is út, le is út. A magyar politikai élet blogger-twitter bitlisze úgy fogalmazott: az ötkarikás ciklus zárultával szeptember 30-án mindenkinek lejárt a szerződése, de az MTK-nak határozott szándéka, hogy hamarosan új szerződést kínáljon a trénernek és a három versenyzőnek.

„Reményeink szerint október 15-ig ezeket alá tudjuk írni. Szeretnénk nyugodt körülményeket biztosítani a felkészüléshez – nyilatkozta a Sport365.hu-nak. Magyarország például kézilabdában, jégkorongban vagy éppen kajak-kenuban élvezhette-élvezheti a sportolók vándorlásának előnyeit – utóbbi sportágban éppen Janics révén –, most pedig ennek a hátrányát látja" – magyarázza. "Nagyon nem szeretném, ha alig két hónappal a londoni sikerek, érmek után a mostani történések, nyilatkozatok elhomályosítanák azt a nagyszerű eredményt, amit a sportolóink elértek."

De hát Deutsch amúgy is elég könnyedén mond le komoly sportemberekről. Alig két héttel az olimpia előtt kirúgták az MTK-ból az egyetlen olimpiai résztvevő női tőrvívó, Mohamed Aida mesteredzőjét. Solti Antal úgy nyilatkozott: nem indokolták elbocsátását. Szerinte az állhat a háttérben, hogy a vívószövetség elnökválasztásán Deutsch Tamás ellen szavazott, aki azonban cáfolt. Az MTK elnökét egyedül az Index érte utol, a portálnak sms-ben válaszolt. Azt írta: fogalma sincs róla, hogy Solti kire szavazott, mert titkos szavazás volt. Szerinte egyébként az MTK edzője az MTK elnökét támogatta.

Hát aztán ugyan miért kellett volna az MTK edzőjének az MTK elnökét támogatnia? Nyilván azért nem támogatta, mert nem tartotta alkalmasnak a szövetségi elnökségre. Solti azért valamivel többet látott a vívóéletből, mint Deutsch.

A kirúgással kapcsolatban Deutsch csak annyit írt, hogy vége az olimpiai ciklusnak, és az év végéig több edző és sportoló munkáját is megköszönik majd – ehhez nagyon ért.

Most, amint látom, túl nagy a szánk. Kajak-kenuban például az MTK elnöke úgy látja, nem nagy ügy, ha a magyar élmezőny néhány világklasszis tagja elhagyja az országot, amint mondja, aki nem fér be a csapatba, érthető, hogy máshol keresi a boldogulást. De ha ilyen élesen látja a pillanatnyi helyzetet, gondolom, azt is látja, hogy ez a kivételes állapot, amelyikért ő maga, személy szerint olyan túl sokat nem tett, addig tart, amíg a magyar élmezőnyt kellőképpen nyomja előre és fölfelé a második-harmadik vonal. És ha ennek a második vonalnak a legjobbjairól olyan könnyedén lemond néhány sportági vezető, mint teszi azt Deutsch Tamás, akkor már Rióban sem biztos, hogy ekkora lehet a szánk. A magyar második vonal még mindig világszinten megy, ettől olyan erős a magyar első vonal, ezért kellene megtartani Paksyt meg a többieket.

Egy aranypáros vége

AP

De hát ezt biztosan ő is látja, meg az sem biztos, hogy Rió után még mindig kíváncsiak lesznek a véleményére.

Janics helyzete nyilvánvalóan más, Janics a szerb szövetség kívánságlistájának első számú eleme, ami anyagilag olyan mértékű áldozatot kívánna a magyar sporttól, amit valószínűleg nem is volna érdemes meghozni. Janics Natasának köszönetet lehet mondani a nagy sikerekért, amiket persze, kérdéses, hogy Szerbiában elért volna-e, de hogy Fábiánnéval és többi magyar edzőjével elérte, az már biztos. Talán fölösleges volt a férjének tett visszautasíthatatlan szerb ajánlatról szóló legenda, valószínűbb, hogy ebben a történetben Adrian Dousev Janics Natasa csatolt fájlja, igazi sikerei nincsenek, az olimpiai felkészülésben inkább hátráltatta Janicsot, de már ennek sincs igazi jelentősége.

Hanem amíg a világklasszis kajakosoknak nincs fizetésük, mert csak szimpla világklasszisok, addig más sportágban gyakorlatilag a világ élmezőnyébe sem kell tartozni, mert oda akkor is dől a pénz, ha sehol sem vagyunk.

Sőt.

Befektetési vonzerő

Az atlatszo. hu értesülése szerint eddig összesen mintegy 15 milliárd forint folyt be a különböző labdarúgócsapatokhoz és közhasznú alapítványokhoz a társasági adókedvezmény (TAO) révén, míg a többi kedvezményre jogosult – jégkorong, kosárlabda, vízilabda, kézilabda, Magyar Olimpiai Bizottság – együtt 7,9 milliárd forintot kaptak. Ebben a kalapban két olyan sportág van, amelyikben a világ élmezőnyéhez tartozunk – vízilabda, kézilabda –-, de már minden szimpátia ellenére messze vagyunk jégkorongban, kosárlabdában pedig nemzetközi szinten nem jegyeznek minket. Futballunk momentán nincsen. A társasági adókedvezmény persze nem is a világranglistán elfoglalt hely szerint kerül oda, ahova kerül, hanem, ahogy a kormányközeli kommentárok ezt magyarázzák, a sportág befektetési vonzereje szerint. A futballcsapatok közül messze kiemelkedik a székesfehérvári Videoton utánpótláscsapataként működő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amely összesen több mint 2,8 milliárd forintot kapott társasági adókedvezményből. A kormányhoz közeli média nem is győzött lelkesedni: „A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt találták a legvonzóbb támogatási célnak azok a vállalkozások, amelyek a társasági adókedvezményt kihasználva támogatják a látványsportágakat”.

Ismétlem, a Felcsúti Futballakadémiát. Ez a legvonzóbb.

A képmutatás és a hazugság kirakodóvására.

A kajak-kenut amúgy nem is támogathatnák, hiszen a társasági adókedvezményekről szóló törvény legsikeresebb sportágaink közül csak a vízilabdát és a vízilabdánál jóval kevésbé sikeres, de nemzetközi eredményeket mégiscsak fölmutatni tudó kézilabdát teszi támogathatóvá, a kajak-kenut, az úszást már nem.

Vezetőink ugyan szívesen vesznek pofafürdőt az úszókkal is meg a kajakosokkal is, ott összehasonlíthatatlanul kevesebb az állami segítség. Nem mintha a magam részéről olyan nagyon támogatnám, hogy az állam szálljon be a profisportba – ne szálljon! –, de hogy a sportágak között irgalmatlanul diszkrimináló módon befolyó pénz egyötöde a miniszterelnök kedvenc csapatának fiókegyesületénél landoljon, az ma már a banánköztársaságokban sem divat. Hogy pedig van olyan szaktársam, aki ezt az egészet azzal magyarázza, hogy a felcsúti fiókcsapat a legvonzóbb, az egy kalap alatt a magyar újságírás állapotát is mutatja.

Meccs a Puskás Akadémián: nem látni a hirdetéstől

Puskás Akadémia (pfla.hu)

Mint ahogy az a most bevallott tény is, hogy az augusztusi magyar-izraeli meccsen a magyar közvetítés alatt a két ország himnuszát mindenki a nemzetközi gyakorlat szerinti közvetítésben végighallgatta, addig az Izraelben sugárzott adás alatt az izraeli himnusz helyett az izraeli nézők a magyar szurkolótábornak azt a részét láthatták, amelyben a szurkolók iráni és palesztin zászlókat lengettek, többen hátat fordítottak a pályának, számosan pedig mámorosan zsidóztak. Az etikai és morális normákra igen kényes magyar médiahatóság figyelmét ez elkerülte, a Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pedig a blog állításait visszautasította. Miután a blog felvételekkel bizonyította az igazát, a MTVA vezérigazgatója bevallotta, hogy egy rövid ideig egy műszaki munkatárs figyelmetlenségéből adódóan más jel került továbbításra a magyar és más az izraeli televíziónézőknek.

A teendő intézkedéssel kapcsolatban Böröcz vezérigazgató a minőségbiztosítás érdekében a továbbiakban egy új ellenőrzési szintet építtet be minden hasonló jeltovábbítási folyamatba. Vagyis két hónapon keresztül mellébeszéltek, letagadták a csillagos eget, majd pedig amikor már egy blogger beleverte a fejüket a saját mocskukba, úgy döntöttek, fölvesznek egy sokadik léhűtőt. Ő figyeli majd a jeleket. Ne legyen kétségünk: a magyar sport, és főleg a magyar sportközélet itt tart, és ezen nem változtatnak az olimpiai aranyak. Ezeket a sok munkával és lemondással kivívott sikereket most éppen kihasználják olyanok, akiknek a sikerekhez amúgy gyakorlatilag semmi közük.